Ami kb. annyit tesz magyarul: "Van más is, aki ezt érzi: ahogy öregszel, úgy leszel egyre introvertáltabb?"

Mióta csatlakoztam a csoporthoz, ez volt az egyik legnépszerűbb bejegyzés az oldalon, ami felteszem, azt jelenti, hogy sokan egyetértenek és együtt éreznek a kérdés írójával. Ahogy öregszünk, úgy leszünk egyre bölcsebbek - tartja a mondás, de a fenti vélekedés arra is vonatkozhat, hogy idővel mindenki megtanulja elfogadni saját magát; egyre kevésbé erőlködünk, hogy minden áron megváltoztassuk magunkat. Ezt nevezhetjük belátásnak, vagy némi rosszmájúsággal akár belenyugvásnak is, de én inkább az elsőt preferálom.

A kérdésre viszont a sok rövid, egyetértő komment mellett érkezett egy egy ilyen válasz is:

Magyarul: Igen. Minél többet kell emberekkel lógnom, annál inkább arra a felismerésre jutok, hogy nincs lényeges mondanivalójuk és céljuk.

És ez a válasz is nagy tetszést aratott. Sajnos. Pedig, gondoljunk csak bele, azon kívül, hogy könnyű elégtételt szolgáltat néhány sértett introvertáltnak, mit is jelent ez a válasz valójában? Nem több egyszerű és felszínes értékítéletnél - semmivel sem jobb annál, mint amit az introvertáltak közül sokan a mindennapjaik során elszenvednek.

Persze ez csak egy kiragadott példa, de jól illusztrálja, sokan sértettségükben hogyan válnak ugyanolyan ellenségessé és kirekesztővé, amilyenek mások voltak velük szemben. Pedig nem lenne szabad belerúgni másokba, és elkövetni azt a hibát, amit ez a kommentelő (még ha egy zárt csoportban tette is ezt), aki legitimált egy helytelen gyakorlatot, aminek hosszabb távon mi ihatjuk meg a levét. 

Nyilván bennem is ott motoszkál, hogy néha az egész emberiségből elegem van, nemhogy a seggfejebb példányokból, de nem érdemes belecsúszni abba a nihilbe, hogy mindent és mindenkit elkezdjünk utálni, csak azért mert a társadalom nem pont úgy működik, ahogy szeretnénk.

Inkább meg kell próbálni változást elérni, akár kicsiben, akár nagyban, például elmagyarázni, hogy mi miért vagyunk ilyenek, megpróbálni megértetni a többiekkel, mit jelent introvertáltnak lenni, ahelyett, hogy elzárkózunk, és csendben gyűlöljük a többséget.

Nem akarok oravecznórázni, de a gyűlölet tényleg csak még több gyűlöletet és elzárkózást szül, az egyszerűen nem lehet célravezető.

Azzal pedig saját helyzetünket tesszük nehezebbé, hogy elkezdünk embereket, embercsoportokat látatlanban megítélni, és elküldeni az extrovertáltakat vagy a definiálatlan többséget a picsába, mert annyi a bűnük, hogy másképp működnek mint mi. Ugyanez fordítva számunkra mindennapos tapasztalat, de az tényleg nem lesz célravezető, ha mi is felszállunk a gyűlöletvonatra. Persze, hogy ez a könnyebbik út, elhitetni magunkkal, hogy mi sokkal jobbak vagyunk mint ők, és hogy ezért nem akarjuk elfogadni őket.

De nem ismerős valahonnan ez a gondolatmenet, ez a retorika?

Morálisan, szellemileg és emberileg felülemelkedni a többieken, esélyt sem adva nekik - ez nagyon kényelmes, és legalább annyira kártékony álláspont. És ezt mindenfajta áldozathibáztatás nélkül mondom. Tisztában vagyok azzal, hogy nem az introvertáltak tehetnek a velük szembeni előítéletekről meg ellenérzésekről. De ettől még ezek megerősítésén se kéne dolgozni, azzal, hogy mi is elkezdünk gyűlölködni. Egy extrovertált nem seggfej. Mi leszünk azok, ha eredendően annak tartjuk őket.

Bár minket, akik kilógunk a sorból, jó eséllyel sohasem fognak teljesen elfogadni, akkor se álljunk be ebbe a másik sorba - ahol a sorrendet mindenféle vélt felsőbbrendűség határozza meg! Árokásás helyett, építsünk hidat, mutassuk meg, hogy mi is normálisan élünk, létezünk és működünk, csak nem mindenki érti. Még. És ha nem érti, magyarázzuk el. Könnyen hangzik, de nem lesz az. Viszont egy próbát mindenképp megér.