Szédítően zárkózott

Ezért blogolok névtelenül

2019. január 31. 08:15 - darvinisdead

Lassan két éve blogolok inkognitóban, itt az ideje, hogy lehulljon a lepel, és töredelmesen bevalljam, mi értelme a titkolózásnak. Egyelőre még én se tudom, de a bejegyzés végére talán kiderül!

Blogolni több okból is jó, ahány blog, annyi érv, szóval csak itt a blog.hu-n több ezer érvet találni, ezzel most nem is, inkább csak a hogyannal akarok foglalkozni - Miért jó névtelenül blogolni? Mi ebben a jó? Kiknek jó ez? (Tudjukkiknek!) Véletlen? Nem hinném…

Nézzük hát szépen sorban, egyesével!

1. Nem bukhatok akkorát

Persze ez valahol a csalódástól való félelemről is szól, legalábbis én az elején féltem, vajon érdekelni fog-e ez bárkit, elég jók-e az írásaim, van-e relevanciája annak, amiről írok, ez a téma vajon megél-e, vagy elpazarolt idő az egész (nyilván nem az, az ilyesmi egyébként sem olvasottság függvénye kell, hogy legyen, már önmagában az írás aktusának kielégítőnek kell lennie, különben nincs értelme csinálni). 

Hiába nem kellene, hogy számítson, de egy olvasott blogot akartam, olyat, amit van értelme kifelé irányítani, különben naplót is írhatnék (gondoltam akkor). Pedig nem az volt a célom, hogy én majd ezzel sikeres legyek, minél többen kövessenek stb. Egyszerűen csak arról volt szó, hogy nem szeretek veszíteni. Kiskoromtól kezdve erős versenyszellem dolgozik bennem, az iskolában a jó jegyekre hajtottam, hogy bizonyítsak a szüleimnek, a bátyámmal folyton összemértek, ennek is meg kellett felelnem. Aztán kiderült, hogy jó alkatom van a sporthoz, onnantól a versenyeken kellett bizonyítanom és így tovább. Vélhetően ezért is dolgozom ma a reklámszakmában, ahol minden egyes tender egy ügyfél megszerzéséért vívott verseny. A blogolás pedig mások figyelméért vívott verseny - ne legyünk naivak, erről is szól, de nem szabad, hogy csak erről szóljon.

2. Nem kell félni a következményektől! (Muhhahha - sátáni kacaj)

Amúgy ez csak részben igaz, és egy ilyen tényező sok szempontból visszafelé is elsülhet. Ha nincs tétje, a szöveg fókuszt veszt, parttalan ömlengéssé válik (mint ez is itt, höhö), és végképp nincs értelme az Indexre szabadítani a karaktereket. 

Egyébként, ha szakmailag nézzük, van némi haszna: olyasfajta következményektől nem kell tartanom (már ha tényleg képes vagyok fenntartani a névtelenséget), hogy majd emiatt kirúgnak, megköpködnek, megkeresnek és megvernek stb. A másik, hogy sokkal szabadabban írhatok. Gyakran hozok személyes példákat, akár olyan dolgokat is, amiket nem szeretném, ha az ismerőseim konkrét személyekhez, a szüleimhez, a barátnőmhöz stb. tudnának kötni. Így őket se teszem ki a nyilvánosságnak, nem teregetek ki semmit, ami másoknak kényelmetlen lehet. Ez így fair. 

3. Belesírhatom a bánatomat a nagyvilágba 

A napló és a személyes blog mindig terápia is egy kicsit. Egyszemélyes párbeszéd. Nincs más, csak én és a monitor. Én magam vagyok minden saját magammal kapcsolatos titkok tudója, és így közelebb kerülhetek ezekhez. A pszichológus is valami ilyesmiről - erről is - szól: a feltárulkozásról, önismeretről, önfelfedezésről, csak én itt csetlő-botló turistaként a hosszabbik utat járom végig (vagy valameddig), nem kapok magam mellé egy helyismerettel rendelkezi, profi expertet. Persze, nem akarom elvenni mások kenyerét és kisebbíteni más szakmák jelentőségét. Az írás nem tudja helyettesíteni a pszichoterápiát, de jól ki tudja egészíteni. 

4. Nem kell bloggerré válnom

Nem vagyunk egyfélék. Úgy értem, saját magunkon belül sem. Szélsőséges és hektikus a viselkedésünk, egy rakás különféle dolog érdekel minket, sokszor egymásnak ellentmondó személyiségjegyek kavarognak bennünk: szertelen-rendszerető, nyitott-zárkózott, érett-éretlen stb. - ezek mind egyszerre vagyunk! Számomra a blogolás is a sokféleségem egyik megnyilvánulási formája. A blogger énem a személyiségem egy része, és én nem feltétlenül szeretném, hogy összekeveredjen a többivel. 

Ahogy Tandori Dezső, az egyik legzseniálisabb kortárs költőnk is inkább Nat Roid néven jelentette meg a krimijeit, így én sem szeretném összekeverni az újságírói, reklámszövegírói és irodalmi minőségű munkámmal az itteni írásgyakorlatnak (is) beillő elmélkedéseket és gondolatokat. Jobb ezt külön fiókban tartani, mert az emberek hajlamosak összemosni vagy csak összekapcsolni dolgokat, amelyek egyébként nem tartoznak össze. 

Én például baromira nem szeretném (legalábbis egyelőre), hogy engem civilben ezzel a bloggal azonosítsanak. És nem azért, mert nem vagyok büszke az írásaimra, vagy nem vállalnám azokat mások előtt. Mert bár a privát énem benne van, az írói énem egy része is benne van ezekben a posztokban: vannak dolgok, amiket kimondanék, de leírni nem fogok, vagy nem úgy fogok, mert sokkal megfontoltabb vagyok írásban és gondosabban fogalmazok. Mégsem annyira gondosan, mintha egy szépirodalmi szövegen dolgoznék - ám ezt itt nem is annak szánom, szeretnék minél kevesebb embert kizárni belőle, hogy ha van benne tanulság - már ha egyáltalán van - az többekhez is eljuthasson.

5. Mert bármikor úgy dönthetek, hogy kilépek belőle

A meglepetés erejét nem szabad lebecsülni! Még mindig mondhatom, hogy inkább hagyom az egészet a picsába, és holnaptól nem blogolok, nyoma sem marad az egésznek. De azt is csinálhatom, hogy bevallom, igazából én vagyok Batman, Centauri vagy maga Soros György, esetleg Kis Jóskának hívnak, megosztom a bejegyzésemet a saját Facebook-oldalamon, és lehet, épp az ismerőseimtől kapok majd egy rakás pozitív megerősítést, és emiatt lesz kedvem folytatni az írást, vagy erről eszembe jut egy másik jó ötlet, pl. egy tumblr vagy egy coub elindítása. Önkifejezni mindig jó dolog, a rajz és/vagy zeneóra óta tudjuk, hogy ezekkel azért nem lehet nagyon mellélőni.

 

Konklúzió nincs, vagy ha van is, csak annyi, hogy blogolni jó! Aztán ha nem jön be, lehet menni pszichológushoz, kirándulni, közösségbe, önkénteskedni, alkotni, tanítani, tanulni, nevelni, önmegismerni vagy bármilyen más épületes dolgot csinálni, mert nem gondolom, hogy a blogolás a legnemesebb dolog, amit egy egyén tehet, de nem is a legalantasabb, de nem ám. Szóval írjatok - vagy ne. Ahogy akarjátok...

(Ha tetszett az írás, netán még hasznos is volt, a hozzá tartozó Facebook-oldalt itt tudjátok követni.)

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://intro-vertigo.blog.hu/api/trackback/id/tr3514597508

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2019.02.01. 11:22:41

0. nem kell megadni a nevet. Nagyjából ez a gyökere az egésznek :)

És hobbinak kifejezetten jó, legfeljebb kicsit időtrabló, főleg ha az ember szeret tovább fejlődni.

Gyökösi Attila · http://grundstudio.hu 2019.02.01. 14:03:57

Hát, nem tudom... Nem az igazi nevünkön blogolni szerintem gáz. A vélemény vállalása az egyik, ami miatt az ember 'lemászott a fáról', amitől embernek érezheti magát. Pár éve én sem a saját nevem használtam, de akkor is azonnal megtalálható voltam, hiszen a blogjaimban ott volt az elérhetőségem. Most két nevet használok, de ez gyakorlatilag ugyanaz, (egyben és külön is szerepel a valódi nevem), csak azért van, mert a blog.hu maximum négy blognál enged szerzősködni egy regisztrációval.
Amúgy az álnéven/nicknéven való kommentelés végképp az a kategória, amire a 'szánalmas' az egyetlen használható jelző... :)

Tranquillius 2019.02.01. 15:10:33

Én azért nem használom a blogon a saját nevem, mert ezzel remekül el lehet kerülni, hogy a kommentelők ne a szerzővel személyeskedjenek hanem azzal vitatkozzanak, amiről írt.
süti beállítások módosítása