Mikor a karantén idején napi 0-24-ben üvölt a gyerek, kikezdi a hátunkat az olcsó gurulós szék, és a szomszéd jóvoltából reggel fél 7-től döngeti a falat az ütvefúró, érdemes emlékeztetni magunkat arra, hogy az irodával együtt mennyi fárasztó, idegesítő, kellemetlen és méltatlan szituációt hagytunk magunk mögött. Következzék néhány példa, a teljesség igénye nélkül.
1. Csatlakozz a kivetítőre / állítsd már át HDMI-re!
- Micsinááálsz? Az nem az a gomb…
- Hahó! A távirányító nálam van.
- A kicsi kell. Az a nagy.
- Akkor melyik a jó?
- A másik.
- De melyik?
- Hát az.
- De azzal se nem jó. Nyomom.
- Próbáld a másikkal!
- Nem megy.
- Jó, én leszarom, akkor nézitek kicsiben az enyémről…
Nálatok is minden második meeting így indul? Egyszerre végtelenül szomorú és vicces, hogy egy magát innovatívnak mondó vállalatnál nincs ember, aki ki tudná rakni kivetítőre azt, ami egy laptop képernyőjén van. Mindenki a másikra vár, és a vezetőség még évek múltán se szűri le a tanulságot, hogy talán be kéne hívni Józsit, a technikus-informatikust, aki legalább két (2!) embernek továbbadhatná a fejében lévő, felbecsülhetetlen tudást. Rajta kívül az egyetlen embert, aki értett a projektorhoz, még a 2008-as válság idején kirúgták (hiába nem csinált semmit, így is több hasznosság szorult belé, mint sok más kollégában együttvéve).
2. Sorbanállás a kávégépnél / csokiautomatánál
- Milyen szép napunk van? – veszi kezdetét a kínos-feszengős small talk-kálvária, amibe minden alkalommal belecsúszik az ember, ha egy nyomorult kávéra vágyik. Mivel teakonyhából csak egy van, munkatársból meg jó sok (fejleszteni leginkább a gépparkot kellene, de még arra sincs pénz, nemhogy a teakonyhára), minden áldott reggel sorba kell állni, valamit böffenteni a másiknak, akihez akkor, ott semmi kedved – ha pedig automata van a házban, akkor a késő délutáni, snackra kiéhezett kollégák kopogószemű zombihordájával kell megküzdeni.
És ha már automata, akkor ott van az a Murphy-i értelemben vett szent pillanat, amikor végre sorra kerülsz, bedobod a pénz, benyomod a gombot és hirtelen jelzi, hogy kifogyott a kávé. Ugyanez csokiautomatánál, amikor a kis forgótár csak egy félfordulatot tesz meg, a csokid pedig, amire egész délután vágyakoztál (és ez a vágy tartott életben) fennakad – vele együtt pedig bentragad a kemény munkával megkeresett (két)százasod is. „Ki vagy, ha éhes vagy?” – kérdezi jópofáskodva a Snickers. – Anyádat! – hangzik a válasz.
3. Ellopott túrórudik, édességek
- Ki járt a házacskámban? Ki falta be két pofára a hűtőben tárolt, féltve őrzött túrórudimat? – merül fel a jogos kérdés, különösen, mikor nem vágyunk másra, minthogy átadjuk magunkat egy finomított cukorral és ízfokozókkal telepumpált, pusztítóan egészségtelen édességnek.
De valaki megint felzabálta, persze a két napja ott rohadó paradicsomos káposztához nem nyúlna a rohadék. A középkorban alkalmazott kézlevágás jogalapját is egészen új megvilágításba helyezi, ha egy ilyen galádságot elkövetnek ellenünk. Mit lehet tenni? Toporzékolni? Őrjöngő körlevelet írni? Ez már helyből veszett ügy, csak annyit érhetünk el vele, hogy a kollégák hülyének és kicsinyesnek nézzenek, hiába érezzük a teljesen jogos felháborodást.
4. Amikor ATM-nek néznek
- Valaki fel tud váltani egy húszast?
Mikor a kérdés elhangzik, nyilván tökegyedül ülök a 75 ezer négyzetméteres irodakomplexumban. Messziről bűzlik az egész. Persze én hülye, így is belemegyek.
- Megnézem… - mondom, és nagy nehezen előszedem a tárcámat.
- Két ötösbe, egy hármasba, egy hatosba és két ötszázasba menni fog? És még két húszassal kéne ugyanezt, de ha kiszaladsz a trafikba, szívesen megvárom – mondja és leül körmöt reszelni.
A megdöbbenéstől kiesik a kezemből az optikai egér, sőt, kiröppem, méghozzá nagy tempóban a betolakodó felé. Persze csak gondolatban, hisz a főnököm az illető, vagy a főnököm főnöke, esetleg a főnököm főnökének a csaja, aki így tulajdonképpen mindenkinél nagyobb hatalommal bír, nekem meg nem kéne kibaszatnom magam a hónap végéig. Tanulságok helyett álljanak itt üresen kongó közhelyek: Ne légy jó fej, mert megszokják – és ezzel el is érkeztünk a következő megpróbáltatáshoz…
5. Az ébédcsapda
- Te holebédelsz – kérdezi összerántva a szavakat bárki, aki észreveszi, hogy kabát van rajtam és lemeszel. - Ide a kifőzdébe mész?
- Aha.
- Akkor hoznál nekem légyszi, egy vegán brokkolipörköltet, hagyma nélkül, glutén- és laktózmenteset, párolt jázminkörettel és céklaleves ávokádósalátával ha van, lehetőleg magyar termelőktől beszerzett alapanyagokból legyen… Ja, és a belső szobának lenne tizenhárom napimenü is, de szerintem írd fel, mert mindenki másfajta levessel kéri. Kösziköszííí – darálja, és árulkodó, hogy egyik mondat végén se lehetett hallani a kérdő hangsúlyt. És ugyanezt eljátsszák kisbolttal, postával, vécével, bárhová mész, lecsapnak rád! A lényeg épp ezért, hogy ne vegyék észre, ha távozol, különben úgy fogsz visszatérni, mint egy telepakolt sherpa, de nem csak a cuccok fognak lehúzni, nyomni és nyomasztani, hanem a szégyenérzet is…
6. Csapatépítők
Hol vannak már a vállalatilag, vagy egy fillérbaszó cég esetén az önfinanszírozott, irgalmatlan bebaszások? Max a webkamerába meredve ihatjuk át magunkat egy reménytelibb holnapba. Nincsenek többé botrányos és megalázó lerészegedések, nem lehet premier plánban végignézni a leghamarabb talajt vesztő, önmagára is szégyent hozó kolléga szerencsétlenkedését, ahogy megpróbál rámenni a recepcióslányra. És hát fájdalom, de nem kötelezhet senki, hogy részt vegyünk ezeken az erőltetett, jópofáskodást mímelő bulikon, ahonnan az elmaradásunk mindig gyanakvást szül, vagyis a részvétel nem csak kötelező, de valójában kötelezően ajánlott.
7. Pakolás
- Tudsz segíteni levinni valamit?
- Persze. Micsodát?
- Á semmiség, gyere, mutatom – mondja, én meg követem. Megyünk le a lépcsőn, végig a folyosón, ki az udvarra, be a lépcsőházba, le a pincébe.
- Ez meg mi az ISTEN? – kérdezem remegő hangon, ahogy meglátom a 250 kilós napernyőtalapzatot.
- Ugyan már, neked ez meg se kottyan! – legyint. – Még keresünk valakit, ketten simán elbírjátok – magyarázza, majd odahoz egy feleakkora embert, mint én. Persze kettőnk közül így is én kapok sérvet.
Bónusz: ha rendes munkaviszonyod sincs, hanem mondjuk katásként beszámlázol, vagyis semmilyen kártérítésre nem vagy jogosult, ha levitetnek veled egy aknafedőt, te meg mondjuk sérvet kapsz.
8. Eltűnt / kihajigált ételes dobozok
Az ételes dobozok az irodaházak félpár zoknijai: hiába vigyázunk rá, mint az életünkre, mindig eltűnik, nyoma vész és soha többé nem kerül elő. Bármilyen óvintézkedést megtehetünk, az asztalunkhoz szigszalagozhatjuk, odaszögezhetjük, de hiába, valaki ellopja, a takarító elviszi, még az acélszéfből is el fog tűnni, ez az ételesdoboz megnemmaradás törvénye, amit több fizikus is megfogalmazott már, de egyikük se merte leírni. Egy gondosan dokumentált, majd utólag letagadott eset szerint egyszer mosogatás közben a mosogatógépből tűnt el egy ételesdoboz. Otthon legalább nincs ilyen gond, és még az Office Bisztróban sem kell sorban állni.
ún. tudományos levezetés by Barney Stinson
9. Túlóra
- Bent tudsz maradni egy kicsivel tovább? Köszíííí! – hangzik fel a pokoli szólam, időről időre, tán nincs ember a földön, aki ne hallotta volna, egyes vállalatoknak már-már hitvallásul szolgál ez a kérésnek álcázott utasítás, de a legprofibb elnyomó mechanizmusokat működtető cégeknél nem is kell, hogy elhangozzon, ott már a munkarend bejáratott része a túlóra, számolnak vele, és az állását féltő munkavállaló mindezt kussolva tűri, normális dolgozói érdekvédelem híján nem is tehet mást.
Pedig milyen jól esne a kérdést hallva felkelni az íróasztaltól és a nehéz monitort egy finom és elegáns mozdulattal a ránk törő középvezető lábára ejteni, esetleg a klaviatúrát egy lendületes mozdulattal behelyezni az orrüregébe, mintha COVID-szűréshez vételeznénk mintát, a Shift billentyű segítésével.
Na, otthon ehhez képest a véget nem érő műszak van, bejáratott munkarend híján a reggeltől estig dolgozás, meg te úgyis ráérsz, szóval ez se sokkal jobb, legfeljebb annyival, hogy direkben nem kapod arcba a parancsot. Már ha egyáltalán még megvan a munkád...
10. Háttérzaj
És ha mindez nem lenne elegendő, itt egy szuper microsite – a mizofóniások rémálma – ami az irodában fellelhető idegesítő zajokat felidézve segít megbecsülni az otthonunk viszonylagos nyugalmát.
További kitartó home office-olást mindenkinek! Korábbi hasonló irodai listák ITT és ITT.
Ha tetszett az írás, a hozzá tartozó Facebook-oldalt itt tudjátok követni.
