Folyamatosan megkapom a blogom miatt, hogy ez valójában egy álprobléma, valami múló hóbort, egy nyugatról átvett trendi buzzword, ami mögött nincs semmi, olyan mint a design thinking vagy a shoppermarketing. Az a baj, hogy ezzel nem is ez a valódi baj. Introvertáltak léteznek, ez pszichológiai, azaz tudományos tény (erről itt írtam bővebben), bármennyire is kételkednek egyesek a pszichológia tudományos mivoltában - akik számára ez nem egyértelmű, azok nyugodtan posztolgassanak csak #noclimatechange hashtaggel meg számolgassák a chemtraileket az égen. Velük más valóságban élünk, szóval nekik ezzel a bloggal nem nagyon tudok mit mondani.

Az igazi baj az, hogy valamennyire ez a blog is annak ágyaz meg, hogy az introvertáltak és az extrovertáltak között még nagyobb legyen a szakadék.

A múltkor arról értekeztem, hogy ne legyünk embergyűlölők, ne kezdjük el a kirekesztés ősi mesterségét gyakorolni másokon, például az extrovertáltakon, mert azzal hosszú távon magunkat is megszívatjuk. Pedig minden közösségnek érezhetően van egyfajta szociális tehetetlensége, ami a csoporton kívüliek kipécézésén keresztül működik - nem véletlen, hogy az Introvert, dear nevű Facebook-csoporban időről-időre felbukkannak olyan bejegyzések, hogy ki mennyire utál másokat. Vagyis olyanokat, akik hozzájuk képest mások.

Ennek eredményeként nyílik az olló, és egyre kevésbé átjárható az introvertáltak és az extrovertáltak világa.

Ez a távolodás pedig végtelenül kártékony. Gondoljunk csak a magyar politikára, ahol hermetikusan elzárt világban élnek egymás mellett a szekértáborok. Magyarország gyakorlatilag kettészakadt: valaki vagy csak és kizárólag a kormánypropagandában dagonyázik, vagy csak a kormányellenes oldal apokaliptikus vízióival szembesül, államcsődöt és országos katasztrófát vizionál.

Ettől függetlenül én úgy gondolom, egy csoportidentitást képző önmeghatározáshoz nem kell feltétlenül kirekesztésnek társulnia. Ahhoz, hogy felfedezzük egymásban a közös tulajdonságokat, nem szükségszerű, hogy megbélyegezzünk másokat pusztán azért, mert belőlük ezeknek egy része hiányzik. Az ilyen negatív definíciókon mindenképp változtatni kellene. És itt jön képbe az én blogom, na meg a felelősség, amivel a szövegeim megírása jár - mert azzal, hogy én csoportként így-úgy megnevezek embereket, óhatatlanul definiálok, és ezáltal valamennyire hozzájárulók az ők is a mi leválasztásához, vagyis a különböző személyiségkategóriába eső embercsoportok közti árokásáshoz.

A végső kérdés az, hogy ez a blog, a leválasztásaival, megnevezéseivel meg csoportdefinícióival több hasznot hajt-e, mint amennyi kárt okoz. Én őszintén és szívből remélem, hogy igen (bár erről soha nem fogok tudni minden kétséget kizáróan megbizonyosodni).

A lényeg, hogy a blog, a posztok meg a közösség kapcsán egyre több introvertált jusson el a felismeréshez, hogy ő valóban introvertált, erősödjön meg az identitása (ha ez identitásképző erővel bír számára), és ismerje fel és tudatosítsa magában: az, hogy ő introvertált, nagyon is jól van így.

A másik oldalról pedig, egyre többen értsék meg, hogy mi miért így működünk, hogy nem vagyunk mizantrópok, hogy a társas viselkedésünkben nincs semmi ellenséges vagy természetellenes, csak kicsit szembemegy az önkényesen kanonizálódott szociális normákkal. Magyarul: nem vagyunk annyira társasági lények. De ettől még nagyon is társas lények lehetünk. Nagyon is szükségünk van családra, barátokra, szoros és életre szóló kapcsolatokra.

A magunk megnevezését (introvertáltak) a végtelenségig lehetne finomítani (pl. olyan abszurd csoportokat képezve ezáltal, mint az idegenek társaságát nehezen viselő, magukat az átlagnál kreatívabbnak valló csendesek), elkerülni mégsem lehet. Ahogy introvertáltak, úgy extrovertáltak is vannak - de ez a különbségtétel nem ad okot az eltávolodásra. A férfiak és nők közötti nyilvánvaló biológiai különbségek analógiájára az introvertáltak és extrovertáltak között is azonosíthatóak világos személyiségbeli különbségek. Ám ezek egyik esetben sem határoznak meg minőségbeli különbséget vagy hierarchiát, egyszerűen csak a jobb megértést és a megismerést célozzák. Ezért is javaslom: a rejtvénymagazinos különbségkeresés helyett inkább mi is próbáljuk megismerni egymást.

Ha tetszett az írás, netán még hasznos is volt, a hozzá tartozó Facebook-oldalt itt tudjátok követni.