Szédítően zárkózott

Egy introvertált vallomása: nem az vagyok, akinek hiszel

2020. július 09. 08:30 - darvinisdead

Így hazudgálok össze-vissza már idestova három éve...


Egy vallomással tartozom.

Mondanám, hogy nehéz beszélni róla, nehéz leírni, billentyűzetet ragadni, de ezt már úgyis tudjátok. Régóta tudjátok, az olvasó nem hülye, az éles szemű kritikusokat, az introverzió hazai nagyköveteit nem lehet ilyen könnyen átejteni, pár kimódolt blogposzttal.

Amikor ezeket írtam, szem előtt kellett volna tartanom, az egyik leghíresebb reklámszakember, David Ogilvy gondolatait: „A fogyasztó (vagyis ebben az esetben az olvasó) nem gyengeelméjű. Ő a feleséged.” Így bizony, de ezek után hogyan is gondolhattam, hogy elkezdhetek itt az introvertált attribútumokat magamnak tulajdonítva okoskodni, amikor semmi közöm az egészhez?

Egy szóval: vétkeztem.

Elkövettem azt a hibát, hogy bedőltem a saját érzéseimnek és benyomásaimnak. Pedig valljuk be, egy cseppet sem vagyok alkalmas arra, hogy introvertált legyek. Hisz, folyamatosan a figyelmetekért kuncsorgok. Hétről hétre, hónapról hónapra írom ki magamból a sok felesleges gondolatot és érzést – tárom fel magamat és mutatok meg egyre többet és többet, remélve, hogy legalább némi figyelemre számot tarthatok. Majd hirtelen, mikor látom, hogy az utóbbi időben alig kattintanak a posztjaimra, leállok több hónapra (a legutóbbi posztom áprilisi)... Mi ez ha nem nagybetűs BEISMERÉS, hisz ha az írás belső kényszer, miért hagyom abba az első kudarc után? Hát persze hogy azért, mert valójában, csak mások figyelmére ácsingózom, mint egy hamisítatlan, figyelemhajhász extrovertált! Így kell saját magamnak mattot adnom három lépésben, elismernem a saját kudarcomat és továbbállnom. De előtte még – a vallomás mellett – bocsánatkéréssel is tartozom, hisz becsaptalak titeket, pontosabban megpróbáltalak becsapni titeket, de ti szerencsére résen voltatok és lebuktattatok, esélyt adva ezzel az önkorrekcióra.

giphy.gif

És ezért köszönettel tartozom nektek, közületek is a legnagyobb rajongóimnak, a legkitartóbb kommentelőimnek, mert felnyitottátok a szememet! Többé nem lesz szükségem álságos szabadkozásra, ha elhívnak buliba! Társas összejövetelek után sem kell majd úgy tennem, mintha kimerültem volna, a privát szférát felszámolhatjuk - többé nincs rá szükségem! Az egyedüllét fontosságát megtagadhatom! Végre kitelejesedhetek! Az én, természettől fogva maximálisan szociális lényemmel belevethetem magamat a közösségi élet forgatagába, boldogan habzsolhatom a társas örömöket, gond nélkül exponálhatom magamat nyilvánosan, szerepelhetek orrba-szájba, nincs többé szükség szégyenlősségre – új emberekkel ismerkedhetek gátlástalanul, hisz az eddigi gátlásosság úgyis csak üres póz volt csupán.

Végre átadhatom magamat feneketlen és a magamutogatásnak – nincs több fintorgás családi nyaralásokon meg karácsonyozáson!

Végre bevallhatom nektek és magamnak is, hogy ez az egész blog egy scam, egy gyenge próbálkozás részemről, hogy kiadjam magamat valami olyannak, ami nem vagyok és soha nem is voltam. Hogyan is lehetnék, amikor ordít a sorok közül, hogy micsoda feltünési viszketegségtől szenvedő imposztor vagyok, egy figyeleméhes, grafomán és texthibícionista senkiházi. Minden egyes gondolatom és élményem gyenge hamisítvány. Kit akarok becsapni? De tényleg? Hiába áltatom magamat mindenféle Meyers-Briggs skálák eredményével, hogy éppen INFP vagy INFJ vagy CMYK vagyok, közöm nincs ahhoz, hogy elmondhassam magamról őszintén és jó szívvel, hogy én valóban belülről nyerem az energiáimat, hogy csendes volnék, hogy ne vágynék bárki társaságára, aki végre megszánna és mellém kuporodna egy félreeső asztalhoz, ahol az időm jelentős részét tölteni szoktam. Mert hát ez az igazság. Én nem introvertált vagyok, hanem egy gyáva senkiházi, aki népszerűtlen, épp ezért csak egy kis elismerésre vágyik, és ha már kint, a normális világban nem kaphatja meg, az interneten kuncsorog mások figyelméért.

Persze, hogy helytálló a megállapítás, az egyik kommentelő frappáns jellemzése, miszerint én nem introvertált vagyok, hanem CSICSKA. 

De most már legalább tudom, hol a helyem. Távol a történésektől, de az önáltatás ketrecén kívül, vagyis leginkább és mindenek előtt csöndben

És ha ebből az egészből valamit megtanultam, egy dolgot biztosan: olyan nincs, hogy önismeret. Egy vadidegen, aki néhány bekezdést olvasott tőled, mindig jobban fogja tudni, hogy ki is vagy valójában, mint te magad. Minden erőfeszítést hiábavaló, a hozzáértők, az internet személyiségszakértői átlátnak a szitán. Hallgass felebarátaidra, akik megmondják, ki vagy. Én is ezt teszem, és hamarosan elindítom a "Tévesen introvertáltnak hittem magamat, de valójában csak egy beilleszkedési zavarral küzdő, nárcisztikus extrovertált vagyok" című blogot! Kicsit hosszú lesz az URL, de mégégri bepötyögni!

Hamarosan jelenkezem friss információkkal az új oldalról, remélem, ott is találkozunk majd! Az már most biztos, hogy mindenféle érdekességekre meg kulisszatitkokra számíthattok, és együtt fogunk elmerülni a nárcisztikus-extrovertált lét rejtelmeiben!

Ha tetszett az írás, a hozzá tartozó Facebook-oldalt itt tudjátok követni.

5 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://intro-vertigo.blog.hu/api/trackback/id/tr9415987208

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dan da Man 2020.07.11. 13:16:13

Jajmárjaj!

Egyrészt: érdemes odafigyelni arra, hogy mások mit brunnyognak néha, és elgondolkodni rajta. (Más kérdés, hogy a hozzászólók egy jelentős része semmiben sem kompetens, viszont hatalmas pofájuk van, de sajnos ez szűrés nélkül nem derül ki.)
Másrészt: ha az ember exponálja magát egy blog keretein belül, ott óhatatlan, hogy megjelennek trollok, okoskodók, és más személyiségsérültek, akik mindent jobban tudnak. Ezen nem érdemes Magad felhúzni. És a játszmájukba beszállni meg még kevésbé. Én személy szerint az ilyen embereket cenzúráznám és kiraknám a blogról. Ez a Te blogod. Nem azért írod, hogy mások kritizáljanak érte. Nem vagy köteles hallgatni/olvasni őket. Ahogy a magánéletben is érdemes leválasztani Magadról azokat, akik csak rombolni tudnak, itt is ugyanezt tudom javasolni. (Ráadásul ez nekik sokkal jobban fog fájni, mint Neked, tehát az ő bántásukért méltó bosszút vehetsz.)
Harmadrészt: ha ismered (és nem félreismered) Magad, akkor ez mind nem számít - nem érdemes időt vesztegetni rá. Még egy poszt szintjén sem.

Tarts ki, és ne adj az energiáidból olyanoknak, akik nem érdemesek rá!

tatárfejű kutya 2020.07.13. 12:49:18

Nehogy már néhány nyomorult miatt ne folytasd a blogot!
süti beállítások módosítása