Mivel az Arcanum adatbázis szabadon böngészhető, egy csomó érdekességet kibányászhatunk rég elfeledett, századelős periodikákból, így azt is megtudhatjuk, mit gondolt a magyar sajtó 100 évvel ezelőtt az introvertáltakról. Csodabogaraknak vagy inkább rossz természetű, mogorva figuráknak tartották őket?

Az első feljegyzéshez az 1920-as évekig kell visszamennünk. Ugyebár ekkoriban az introverzió Jung-féle elmélete még relatíve újdonságnak számított (a svájci pszichoanalitikus 1921-ben alkotta meg), és korántsem térképezték fel olyan mértékben ezt az egész fogalomkört, mint manapság.

Egy 1925-ös Népszava cikk például a különféle embertípusokat mutatja be más és más teoretikusok felosztása alapján. Eszerint a német filozófus Nietsche két típusba sorolta az embereket: úrlelkűek (ez nagyjából az übermenschként elhíresült embertípus) és szolgalelkűek csoportjába, előbbi parancsolni utóbbi „csak engedelmeskedni és követni tud.” Jungnál ehhez képest „az egyik karakter szoros kapcsolatban áll a külvilággal" (extravertált), külső impulzusokat hajszol. "A másik típus fölfogása lassú, de amit fölfogott, azt alaposan földolgozza, lelki világa kevésbé színes, de mégis egyénibb" – jellemzi a szöveg az introvertáltakat.

Az egy évvel későbbi, 1926-os Nemzeti Újság korabeli pszichológusokat idézve sorolja a különféle embertípusokat, Jung elméletéhez érve konkrét példákat is említ: „Sancho Panza, aki urának minden bolond tettébe belenyugszik, ha egy közmondást talált igazolásul, persze extrovertált típus. Arany János, ki magáról alig ír, de más tipikus alakokat teljes beleéléssel jellemez, szintén extrovertált. Már Don Quijote, ki csak a saját fejére hallgat, introvertált. Petőfi, a lelkes hangulatember szintén introvertált.”

A bekezdés utolsó mondata pedig egyszerűségében is remek, és manapság, amikor mindenki a saját igazát és felsőbbrendűségét bizonygatja, különösen aktuális:

 „Zsenik és törpe emberek lehetnek mindkét oldalon.”

Ha alaposabban megnézzük, a korabeli szövegek kicsit össze-vissza magyarázzák a fogalmakat, bár tekintve, hogy egy friss és még kevéssé elterjedt elméletről beszélünk, a bizonytalanság érthető.

„Jung extravertált és introvertált típusa a külső hatások szerint igazodó és a maguk lábán járó ifjak közt levő különbséget emeli ki” – írja a Szent Margit Leánygimnázium 1928-as értesítője, mintha az introvertáltak az extrovertáltaknál önállóbbak lennének, pedig a befelé fordulás nyilván nem ezt jelenti.

Érdekesség, hogy bizonyos korabeli szerzők, morális értékeket rendeltek az introvertált-extrovertált tipológiához. Egy 1935-ös könyvismertetőben jelent meg az alábbi jellemzés: „Az ó-típusú ember szociális érzékenysége fejlettebb, társadalma szervezettebb, hajlamos ez a típus ravaszságra, jellege extrovertált. Az új típus individualisztikus, rideg, becsületes, jellege introvertált”.

Vagyis az introvertált ember rideg, érzéketlen, mégis becsületes, működik az erkölcsi iránytűje, míg az extrovertáltak, legalábbis a szöveg szerint ravaszkodóak (vagyis kétes erkölcsűek), de szociálisan érzékenyek – ami mégiscsak elég fura ellentmondásnak tűnik, hisz a morál és a szociális érzékenység általában egy tőről fakad, érzelmi intelligencia és empátia függvénye mindkettő.

Különleges intelmek extrovertált lányoknak

Különleges kordokumentum egy 1933-as újságcikk, amely lányoknak szóló intelmeket tartalmaz. A szöveg címzettjei az extrovertált jellemmel bíró lányok, akiknek legtöbbje bár hivatásában könnyen boldogul, de „lelküknek állandó feltárásával, érzelmeik továbbadásával végül bensőleg ellaposodnak, üressé válnak”. De ha időnként magukba szállnának, azzal lelki életük minőségileg javulna. A tanács egészen előkelő körből, Habsburg–Tescheni Mária Anna főhercegnőtől érkezett, aki maga szignózta a lányoknak szóló újságcikket!

Az extrovertált magyar lányokhoz szóló intelem: nézzetek magatokba!

Nagyon érdekes látlelet az Élet és Tudomány egyik, 1964-es példánya, amelyben „Vezetés a kis közösségekben” címen kínáltak vezetési tanácsokat az olvasóknak, akik gondolom vállalatvezetők és más vezető funkcionáriusok lehettek. Gyakorlatilag egy korabeli HR-kisokost olvashatunk, amely arra is kitér, mit érdemes tudni az introvertált és az extrovertált kollégákról (vagy „elvtársakról”, tekintve, hogy a 60-as években járunk):

„Az extrovertált (…) kerüli az egyedüllétet, szívesen dolgozik csoportban, keresi a társaságot, könnyen ismerkedik, jól alkalmazkodik a társadalmi követelményekhez, realista, közvetlen, kedves, leleményes, jó humorérzéke van stb. 'Az introvertált (…) visszahúzódó természetű, egyedüllétre vágyik, szorongó, egymagában szeret dolgozni, elsősorban saját lelkivilága foglalkoztatja, elfordul a külső realitásoktól stb. (…) Míg például ugyanaz a kritikai megjegyzés teljesen hatástalanul pereg le egy extrovertált, szangvinikus, erős ideg- rendszerű emberről, addig napokig tartó lelki gyötrődést okozhat az introvertált, melankolikus, gyenge idegrendszerű személyben.”

Vagyis már akkoriban is élt és virult az a sztereotípia, miszerint az introvertált beteg lelkű, szorongó és gyötrődő ember, aki a társas érintkezésben is inkompetens, míg az extrovertált élből közvetlen, leleményes és jó humorú – csupa-csupa pozitív jellemvonást társul hozzá. Ha már a munkásokkal (legalábbis papíron) szolidáris szocialista rendszerben is ilyen megvetéssel beszéltek az introvertált munkavállalókról, nem csoda, hogy később a dolgozókat pusztán munkaerőnek tekintő kapitalizmus sem fordult megértéssel az introvertáltak felé, és velük szemben az extrovertáltakat favorizálta.

De a fenti megfogalmazás még mindig szinte hízelgő ahhoz képest, ahogy Erdős Jenő az állatvilágról értekezve hozza be ezt a fogalomkört: „A felingerelt kutya még órák elteltével is fel-felmorog — : tehetetlen, introvertált, önemésztő dühösködéssel.” Vagyis itt már nem csupán dehonesztáló a jelző, a kontextus egyenesen dehumanizálóvá teszi, az introvertált kutya kérlelhetetlenül ellenséges, vad, kvázi veszett. A dolgot némiképp árnyalja, hogy időben jóval korábban, 1941-ben járunk.

Juhász Gyulától Holden Caufieldig

Általában művészekkel kapcsolatban kerül elő a fogalom, az említett Petőfin és Aranyon kívül Berzsenyi Dánielt jellemzik introvertáltként, de megemlítik Csontvárynál, Juhász Gyulánál, vagy épp Szabó Lőrincnél („teljesen introvertált egyéniség, akiben az élet drámája nem kívüle a külső világban játszik, hanem belül, a lélek mélyén”), de egy 1963-as cikk Salinger nagysikerű Zabhegyezőjének főhősét, Holden Caulfieldet hozza példaként.

A ’65-ös Népsport (a mai Nemzeti Sport elődje) érdekes motivációs különbségekről ír a különböző személyiségtípusok kapcsán: „bizonyos vizsgálódások” szerint az introvertáltaknál a büntetésnek nagyobb az ösztönzőereje, míg az extrovertáltaknál a jutalom hat ösztönzőbben – bár valószínűleg ezeknek az elméleteknek sincs sok közük a valósághoz, főleg ma, amikor a progresszív pedagógia módszertan már egy cseppet meghaladottnak tekinti a fenyítés eszközét.

Viszont a magyar sajtótörténet se csak hülyeségekkel meg előítéletekkel van tele, tök előremutató megközelítésekre is találni példát. A Család és Iskola már 1965-ben egészen árnyaltan látta az egyes gyerekszemélyiségek közti különbséget. Az extrovertált gyerkőc szereplési vágyát például nem szabad letörni, írják, de azt sem szabad engedni, hogy „affektáló majmocskává torzuljon” – ami bár nem túl szelíd megfogalmazás, de lényegben arra céloznak, hogy nem szabad hagyni, hogy túlzottan narcisztikussá váljon. Az introvertáltaknál pedig törekedni kell arra, hogy ne szigetelődjenek el a többiektől, ugyanakkor „lehetővé kell tennünk, hogy időnként félrevonuljon és nyugalomban művelhesse azt a foglalatosságot, amit ő keres magának.” Igazán korszerű gondolat, ami akkoriban egyenesen forradalmi lehetett, és azt hiszem elég szép végszó ennek az összeállításnak.

Szóval így alakult az introverzió fogalmának sajtóreprezentációja a századelőtől a 60-as évek közepéig. Volt honnan fejlődni, és eljutni oda, ahol ma tartunk – ezért is becsüljük meg, hogy ma már egy sokkal elfogadóbb és civilizáltabb korban élhetünk (még akkor is, ha most épp nem a legszebb napjait éljük).

Ha tetszett az írás, netán még hasznos is volt, a hozzá tartozó Facebook-oldalt itt tudjátok követni.