"Te nem introvertált vagy, hanem csicska"

– oltogatott az egyik kommentelőm, és azóta sincs mindenki meggyőződve arról, hogy az introvertáltakról való beszédnek van létjogosultsága meg értelme. Vagy úgy általában annak, hogy mi introvertáltak vagyunk. Időről időre jön valaki, aki a mindenféle polkorrekt handabandázás újabb tünetét látja csak benne, és a bejegyzés alatt egy tweetnyi hozzászólásban kifejti, hogy menjünk a picsába ezzel az egész mermiintrovertáltakvagyunk dumával.

Csakhogy egy ilyen kommenttel nem csak minket, hanem az egész tudományt sikerül melegebb éghajlatra küldeni, pedig tudomány nélkül ez az egész kommunikáció nem itt tartana, nem létezne internet, vagy ha mégis, biztos nem hasítana így, talán a betárcsázós korszaknál tartanánk. A világ összességében egy sokkal kevésbé hozzáférhető hely lenne, nem blogolgatnánk szabadon, és nem kommentelhetne mindenki kedvére mindenféle hülyeséget vagy okosságot.

Pedig a tudományra szükség van, és nem csak azért, hogy soha ne nyomjuk fullba a kretént, hanem azért is, hogy jobban megismerjük és megértsük a világot, beleértve önmagunkat is.

És a tudomány minket igazol, ugyanis kutatások bizonyítják, hogy az introvertáltság nem egy légből kapott címke, hanem egy valódi személyiségvonás vagy épp -dimenzió, ami velünk született, így nem hozzáállás kérdése. Erre vonatkozóan több kutatást és kísérletet végeztek, de az eredményekről általánosságban is elmondható, hogy a személyiségünk nagyban függ a génektől (persze ez nem azt jelenti, hogy csak attól függ, és hogy nem alakíthatunk rajta, de erről később).

1. Dopamin, acetilkolin – két jó barát

A dopamin egy neurotranszmitter, vagyis olyan ingerületátvivő anyag, ami az agy élmény- és jutalomközpontját segít szabályozni. Ha a dopamin elárasztja az agyat, az introvertáltak és az extrovertáltak egyaránt beszédesebbé és kockázatvállalóbbá válnak. A különbség köztük a dopamin jutalmazási rendszerének aktivitási szintjében rejlik. Az introvertáltak esetében a környezeti ingerekre, és az olyan szociális jutalmakra, mint a magasabb státusz, vagy egy vonzó személy telefonszámának megszerzése, nem aktivizálódik annyira a jutalmazó rendszer.

Az introvertáltaknál hangsúlyosabb az acetilkolin nevű neurotranszmitter. Az acetilkolin szintén az agy örömközpontjához kapcsolódik, de ebben az esetben a jó érzés mint jutalom akkor keletkezik, ha befelé fordulunk. Erősíti a képességeinket, hogy mélyebben gondolkodjunk, reflektáljunk és hosszabb ideig képesek legyünk intenzíven koncentrálni valamire.

2. Szeretik a meleg helyzeteket

A fentieket látszik megerősíteni egy 2005-ös kutatás, amely szerint az extrovertáltak agya sokkal intenzívebben reagál a szerencsejátékra, ami arra utal, hogy sokkal inkább hajlanak a kiélezett helyzetekre, a kockázatvállalásra és az ilyen jellegű élményekkel járó jutalmakra.

3. Nem indulunk be tőle

Nem csak arról van szó, hogy az introvertáltak agya kevésbé indul be a kockázatvállalásra. Úgy tűnik, mindenféle stimulációra negatívan reagálnak. Egy kutatás szerint mint oly sok minden, ez is fejben dől el, konkrétan az agyban, mivel az introvertáltak agyában erőteljesebb a véráramlás, ezért az érzékenyebb a stimulációra.

4. Kéregméregetés

Egy 2012-es, a Harvard által publikált kutatás (már megint a brittudósok...) kimutatta, hogy az introvertáltaknak jellemzően nagyobb és vastagabb a szürkeállományuk az agyi prefrontális kéregben, abban a régióban, ami az absztrakt gondolkodásért és a döntéshozatalért felel. A kutatás konklúziója szerint ez lehet az oka annak, hogy az introvertáltak döntéshelyzetben elvonulnak és sokáig mérlegelnek, míg az extrovertáltak könnyebben tudnak gyors döntéseket hozni, és ha úgy adódik, kockáztatni. 

5. Ezért vagyunk álmodozóbbak

A magány egyik jótékony hozadéka az elmerülés, a gondolkodás és az álmodozás. Az introvertáltaknak pedig - tudjuk jól - szükségük van az egyedüllétre. A neuroscience vagy idegtudomány egyik újabb felfedezése szerint létezik egy kevésbé ismert agyi rendszer, az ún. képzeletrendszer, ami olyankor aktív, ha befelé figyelünk, amikor mélyen elgondolkodunk, és reflektálunk valamire. Ezt az agyi régiót szokták a kreativitással és az együttérzéssel összefüggésbe hozni. És a dolog itt válik érdekessé számunkra, mivel az introvertáltak egy jó része nyitott az újra, de azt általában nem turistacsoportokban vagy fesztiválokon keresi. Hanem mentálisan, vagyis fejben. Ők nagy hasznát veszik, ennek a rendszernek, és náluk különösen aktív, mivel nem fizikailag, hanem mentálisan, gondolatok és képzelőerő segítségével végeznek felfedezéseket.

Így néz ki a képzeletrendszerünk Scott Barry Kaufman szerint.

Fontos, hogy attól még, hogy az agyunk egy picit eltérő módon működik és rezonál dolgokra, nem szabad a biológiai determinizmus hibájába esni, és emiatt korlátozni önmagunkat. Az agyunk miatt nem kell ragaszkodnunk viselkedésmintákhoz, és feltétel nélkül azonosulni vele, teszem azt, nem az a jó válasz, hogy gondosan elkerüljük az embereket, elrejtőzünk, és meg sem próbálunk társas helyzetekben részt venni. Ez magányhoz és a teljes izolációhoz vezető legbiztosabb út (az pedig egy tévhit, hogy az introvertáltak emberkerülőek lennének). Mivel a társadalom és a társas érintkezések uralkodó formája nem fog egyhamar megváltozni, érdemes kicsit nekünk is alkalmazkodni hozzá. Másrészt beleeshetünk abba a hibába, hogy mivel az introvertáltság elmélete egyszerű válaszokat és vonzó viselkedésmintákat nyújt, a kelleténél jobban azonosulunk vele, miközben mondjuk lenne társasági igényünk (csak épp visszafogottabb mértékben), de mi inkább az összes bulit meg összejövetelt kihagyjuk, biztos, ami biztos. Ráadásul a személyiség nem egy kőbe vésett dolog, folyamatosan alakul és változik életünk során, így akár mi is formálhatjuk. Ha gyökerestől megváltoztatni nem is fogjuk tudni, de finomhangolni nem lehetetlen.