Millió cikket olvastam már szegény autistákról, akiket nem ért meg a világ. "Minden a normálisoknak kedvez." - mondják. Hát tudják meg, nem csak nekik szar!
A zárkózottságukkal, barátságtalanságukkal, félősségükkel folyamatos bizonytalanságban tartják a környezetüket - legalábbis engem biztosan. Azt mondják, mindenki ellenük van, senki sem képes megérteni az ő finom lelküket. Aki ezt állítja, vajon elgondolkodott már azon, hogy mit érez a normális, amikor egy ilyen nebántsvirággal van dolga? Elmondom, bennem mi játszódik ilyenkor.
Réka eljött velünk a kocsmába. Egész úton egy szót sem szólt, csak tőmondatokban válaszolt a kérdéseimre. Megérkezve sört rendelt. Mi viccelődtünk, ő síri csendben, fapofával figyelt minket. Sápadt, fehér arcbőrével olyan volt, mint egy kísértet. Megrémisztett.
A fenti szöveget az Origo egyik legnépszerűbb női tematikájú blogjáról, a She.hu-ról idéztem. És csupán 3 ponton változtattam az eredetin: az introvertáltakat autistákra, az extrovertáltakat pedig normálisokra cseréltem benne. Vajon érződött ez a szövegen? Kötve hiszem.
Nem, hiszen a szerző egy betegségként, degenerációként hivatkozik az introvertált személyiségtípusra - ami persze az autizmus esetében sem lenne helyénvaló, viszont van egy fontos különbség: míg az autizmus valóban egy komoly (idegi-fejlődési) rendellenesség, ami a társas együttélést nagyban megnehezíti, addig introvertáltnak lenni egy jellemvonás, ami egyáltalán nem akadályozza a szociális érintkezést. És ez nyilvánvaló is lenne, ha annak szabályait nem az extrovertált normáknak megfelelően definiálná a világ. A többség szerint ugyanis sokkal inkább a beszédes, mindenre és mindenkire nyitott, társasági emberek A normálisak. Pedig az introvertáltság a legtöbb helyzetben egyáltalán nem érvényesül hátrányként, hiszen a társasági élet, csak az időnk meglepően kis százalékát érinti, és ennek jó részét is inkább a közeli ismerősökkel töltjük, akikkel az introvertáltak ugyanolyan nyitottak és közvetlenek tudnak lenni, mint az extrovertáltak.
A gyűlölet című film
Persze erről – sok egyéb mellett – a szöveg tudomást sem vesz, inkább ész nélkül démonizál és stigmatizál, sápadt fehér bőr, kísértetszerű megjelenés, ilyen alakról beszél – akit meg is nevez(!), anélkül, hogy jelezné, megváltoztatta-e a lány valódi keresztnevét (a tapintat teljes hiányából kiindulva sajnos nem valószínű…) – ilyen egy introvertált: rusnya és rémisztő, messziről látod, hogy gond van vele. Ez a primitív dac a megértés szándékának teljes hiányáról tanúskodik, ami kizárólag arra jó, hogy erősítse a zárkózottabbakkal kapcsolatos sztereotípiákat, az elhatárolódást, a kiközösítést, mindent, ami ellent mond a józan észnek és a jó szándéknak. És habár szerencsére az online sajtóban van számos ellenpélda, ez már a mainstream média, az Origo blogoszférájának egyik húzóneve. Sajnos.
Megvetem az introvertáltakat. Mindent gyűlölök bennük. Annyira extrovertált vagyok, amennyire csak lehetséges, és ugyan próbáltam randizni introvertáltakkal, barátkozni introvertáltakkal, de csak felbosszantanak. – ismeretlen Reddit-felhasználó
Rosszindulatért és gyűlölködésért nem kell messzire menni, ezt a műfajt az anonim kommentekben sikerült csúcsra járatni, erre az Introvertigo működése is jó példa: az eddigi 3 posztom alá is kerültek sértő, agresszív kommentek, melyek nem a stílusommal, vagy a szövegem tartalmi elemeivel foglalkoztak, hanem közvetlenül a személyem ellen irányultak. Az ellen, hogy introvertált vagyok, és beszélni merek róla. Hogy egyáltalában kinyitom a számat, vagyis hát, ez esetben a laptopomat.
Te nem introvertált vagy, hanem csicska – egyik kedves kommentelőm
Ezek a beszólások a bántalmazás, a zaklatás online megfelelői. Visszakövethetetlen és arctalan mélyütések, melyek sokkal könnyebben tudnak kegyetlenebbé válni, mint a fizikai megfelelőik. Pedig azok is rengeteg kárt és szenvedést tudnak okozni, főleg mondjuk egy még (lelki) fejlődésben lévő szervezetnek.
Rendben: kínlódj még egy kicsit, de csendesebben és akkor mindenkinek jobb lesz. – másik kommentelőm
Tartozom egy kellemetlen vallomással: én is viselkedtem bully-ként és szívattam másokat, bár akkor még fel sem tűnt. Miután a korai zökkenők után, amikor engem is kedvükre baszogattak néhányan (akik azóta szerencsére szintén kinőtték ezt, és megváltoztak) megtaláltam a helyem a gimiben, rendszeresen rászálltunk néhány srácra, akik inkább elvoltak a saját kis világukban, ráadásul pechjükre igazi geekek voltak, na meg kicsit elitisták. Azóta is bánom, hogy én is tovább nehezítettem a gimis éveiket, ami enélkül sem lehetett egy leányálom. De a normához igazodás, a megfelelési kényszer és a fejletlen erkölcsi érzék ilyen és hasonló kisiklásokhoz vezet, amit bármennyire is szeretnénk, nem tudunk visszacsinálni. Pedig a gimi vidámpark is lehet(ne), de csak egy hajszál választja el attól, hogy sokan inkább vágóhídnak érezzék.
Aztán rájövünk, hogy a munkahelyen majdnem ugyanez működik, csak kevésbé nyíltan, és ha még kezdők vagyunk ebben a játszmában, nagyobb eséllyel kerülünk a vállalati szopórollerre. Na meg akkor, ha introvertáltak vagyunk. Az online tér pedig még ezeknél is sokkal szabályozatlanabb, ott tényleg bármi belefér. Egy bepötyögött jelzőnek, legyen az akármennyire kegyetlen és brutális, nincs többé súlya az elkövető szemszögéből. Ezért nem is méricskélik patikamérlegen, itt lehet teli torokból gyűlölni, itt lehet alázni és sértegetni – itt mindent lehet. Olyan mintha felelőtlen alakok kezébe adnának olyan hitelkártyát, amin nincs költési limit. Persze, hogy elszalad velük a ló, hisz a költésnek így nincs kézzel fogható fizikai vetülete, ahogy egy kommentnek sincs, és bármeddig lehet feszíteni a húrt, az anonimitás álcája mögé rejtőzve. Ez egy ilyen játék. Viszont a másik oldalról nézve a következmények nagyon is komolyak és húsba vágóak.
Még mindig nem tudom, mi a faszom haszna van belőlük az emberiségnek. Tudom hogy tényleg vannak, pedig úgy néznek ki, mint aki nincs. – a the16types.info felhasználója az introvertáltakról
A zaklatás-/bántalmazáskultúra bölcsője egyértelműen az iskola, azon belül is a gimi, amikor egyre fontosabbá válik a szociális tőke, az identitás kezd megszilárdulni, így minden társas helyzetnek, minden jó vagy rossz húzásnak komoly tétje van. Mindez a hormonzűrös tinikorszakkal súlyosbítva, amikor 4-6 évig ugyanazzal a 20-30 emberrel kell együtt, egy térben létezni, és ha ez nem működik jól, akkor sincs hova menekülni.
Ez vajon azt is jelenti, hogy az introvertáltakat gyakrabban zaklatják? Nem, legalábbis erre vonatkozóan nem találtam egyértelmű statisztikákat, viszont az a fentiekből is látszik, hogy ez is könnyen hívószó lehet a zaklatók számára, mint minden, ami eltér a megszokottól. Amihez legalább minimális szintű elfogadásra és toleranciára lenne szükség, ami így gyengeségként értelmezhető, és ezért támadási felületet biztosít a seggfejek és a szociopaták számára is.
És mit érdemes ilyen helyzetben tenni?
Inkább mit nem érdemes: nem érdemes felülni a provokációnak. Egyszerűen ignorálni kell az ilyen céltalan támadásokat, ha nincs további következményük, és egyetlen komment formájában elhalnak, mint egy gyenge visszhang. Mert ha elgondolkodsz ezeken a kommenteken, elbizonytalanodsz, azzal máris nyert a támadó, elérte a célját, oda sújtott, ahol a legjobban fáj: a sérülékeny önértékelésedben okozott kárt. Sőt, reagálni sem érdemes, mert azzal csak olajat öntesz a tűzre (aka. eteted a trollt), aki így azt látja, hogy a stratégiája eredménnyel járt.
Ha viszont a zaklatás nem szűnik meg, sőt, radikalizálódik, esetleg továbbgyűrűzik, és teljesen rád szállnak, akkor már komolyabb a baj, ilyen esetben beszélhetünk cyberbullyingról, amikor is már érdemes profi segítséget kérni erre szakosodott szervezetektől, mint például a Kék Vonal. Ők hasonló esetben az alábbi lépéseket javasolják:
- Mentsd el a bizonyítékokat pl. e-mailt, videót, üzenetet stb. dátummal együtt.
- NE válaszolj a zaklató üzenetekre.
- Fordulj a Kék Vonal Internet Helpline-hoz (telefon, e-mail, chat).
- Jelentsd a zaklatást a weboldalon, ha ott történt, tiltasd le a felhasználót és jelentsd be a www.biztonsagosinternet.hu oldalon.
- Fordulj a rendőrséghez, és tegyél feljelentést a zaklatás ellen!
De amit a leginkább és a legőszintébben remélek, hogy a fenti lépésekre soha életetekben nem lesz szükségetek. Mert legyen bármilyen vállalhatatlan egy komment, annak a végén mégis csak emberek ülnek (egyelőre). De addig is, talán valamiféle minimális emberségben és belátásban mindenki részéről joggal bízhatunk.