Ma december 7-e van. Mikulásról, meg boldog ünnepekről kellene írnom, de arról éppenséggel nem tudok. Nincs miből. Hiányzik az idill, az utóbbi hónapok eseményei egy jókora űrt hagytak maguk után, bennem mindenképp, és azt hiszem, a társadalomban is.
Nincs két hónapja, hogy elfogadták a törvényt, ami azokat az embereket büntette, akiknek az volt a legnagyobb bűnük, hogy nincs semmijük. Azt is mondhatjuk, hogy lassan már két hónapja, de még mindig friss az élmény, nehéz felocsúdni belőle, főleg, hogy csak a napokban kopogtatott be a tél Magyarországra, sőt, úgy igazán majd ezután fog, de már a saját bőrünkön tapasztaljuk, milyen érzés huzamosabb ideig a szabadban lenni, úgy hogy nincs hajlék a fejünk felett. Ehhez képest a hajléktalanok számára no go zóna lett az aluljáró, szinte az egyetlen biztonságos és meleg hely a városban ahová visszahúzódhattak. Mindez egy olyan törvény értelmében, ami a hajléktalanok érdekeire hivatkozva űzte ki a hajléktalanokat a városközpontból...
Most tekintsünk el attól, hogy azóta betartatják-e a törvényt vagy sem, úgy látom, sok helyen a hajléktalanok visszatérhettek a föld alá. Ettől függetlenül néhányukkal addigra példát statuáltak: emlékezhetünk, hogyan hurcolták őket vezetőszáron bíróság elé, a Pilisi Parkerdő Zrt. emberei hogyan dózerolták le figyelmeztetés nélkül néhány ember viskóját, otthonát - ezek a képek beleégtek a kollektív tudatunkba, az enyémbe legalábbis biztosan.
Hogy jön most ide ez az egész? Nagyon is ide kapcsolódik, ha ez elsőre nem is egyértelmű. Mindannyiunkra tartozik. Általában itt a blogon sokat írok a szolidaritás fontosságáról, lehet kissé túl sokat is, pedig semmiképp sem szeretném elkoptatni ezt a nagyon fontos kifejezést. De tény ami tény, szolidaritásra hatalmas szükség van, főleg mi introvertáltak tudnánk erről mesélni. Illetve most már főleg a hajléktalanok tudnának.
A hajléktalantörvény kapcsán én például az egyéni igényeket, a járókelők kényelmi igényeit is megértem, de egy ember szabad élethez, és emberhez méltó lakhatási körülményekhez való joga szerintem előbbre való. Ami nekünk egy büdös aluljáró, az másnak az élet.
Akkor tulajdonképpen mit jelent ez a törvény?
Mit jelent belerúgni a földön fekvőbe?
Hol érint ez minket?
A közöny nagyon veszélyes dolog. Ami alól egy vállrándítással kivonjuk magunkat, könnyen elérhet bennünket.
"Mikor a nácik elvitték a kommunistákat, csendben maradtam, hisz nem voltam kommunista. Amikor a szakszervezeti tagokat vitték el, csendben maradtam, hisz nem voltam szakszervezeti tag. Amikor a szocialistákat bezárták, csendben maradtam, hisz nem voltam szocialista. Amikor a zsidókat bezárták, csendben maradtam, hisz nem voltam zsidó. Amikorra engem vittek el, nem maradt senki, aki tiltakozhatott volna."
– Martin Niemöller német teológus
És láthatóan van, akinek semmi sem drága. Hiába okoz mérhetetlen károkat a társadalomnak, hogy módszeresen leépítik az alapvető emberi jogok tiszteletben tartásának értékét, egy pillanatra sem merül fel a keresztényinek hazudott erkölcs számára, hogy ez elfogadhatatlan.
Mit gondolnak, mit üzennek azzal, hogy hajléktalannak lenni bűn, egyesek puszta léte lehet bűn, vagyis legálisan szankcionálható, hogy valaki - gyakran önhibáján kívül - úgy él, ahogy?
A hajléktalanok ügye megosztó, legfeljebb egy kisebbség érzi át, milyen elviselhetetlen és megalázó (nem beszélve arról, hogy a jogállamisággal szembemegy, alkotmányellenes), hogy embereket a puszta anyagi helyzetük, a puszta létük alapján büntetnek és elítélnek. De amíg egy kisebbség ennyire kiszolgáltatott, és a társadalom egy kicsit sem zár össze az ő megaláztatásukat látva, mi a garancia arra, hogy holnap nem másik kisebbség jut hasonló sorsra? Ma a hajléktalanok, holnap a liberálisok (lipsik), illetve a liberális tanárok már ma, a nem lojális, nem eléggé """nemzeti érzelmű""" (és ezt nem győzöm elég idézőjelbe tenni) művészek már ma, holnapután majd a furcsák, nem csak a másként gondolkodók, de a másként viselkedők is. Ha egy nem eléggé konform kisebbségek vegzálása, kriminalizálása belefér, elfogadott, sőt támogatott, akkor miért ne rugdoshatna meg valaki az utcán egy introvertáltat. Azok úgyis olyan furák, gyanúsak meg templomba se mind jár. Túlzás, de 1-2 éve még nem éreztük volna ugyanúgy túlzásnak, hogy majd egyszer másként gondolkodónak bélyegzett egyetemet fognak bezárni, listázni fogják az MTA kutatóit?
Jó, ha tudjuk: az, hogy egy csoportot a bőrszíne, származása vagy önhibáján kívüli élethelyzete miatt törvényileg szankcionálnak, az a fasizmus előkapuja.
Ez ellen csak egyféle védekezés létezik: a már említett szolidaritás. Az, hogy felemeljük a hangunkat másokért, ahogy mások is felemelik a hangjukat értünk. Hogy ha valaki Kárpátiás pólót akar hordani, hordhasson Kárpátiás pólót, amíg ez nem jár együtt azzal, hogy mások ellen uszít, mert azoknak mondjuk más a bőrszínük, én pedig hadd menjek el a Pride-ra ha úgy tartja kedvem, addig amíg nem uszítok békésen tüntető kopaszok ellen (kicsit abszurd példa, de miért ne lehetne ilyen).
Hála az égnek, hogy miközben ezt a posztot írtam, kijött noÁr legújabb klipje, amiben azt a keserűséget és felháborodást énekli meg, amit az embertelenséggel szemben érez. Mert mégis csak beteg az a világ, ahol az utcán élést kriminalizálják, az önkormányzati lakásokat elkótyavetyélik (egy jó részüket hagyják üresen állni), családokat lakoltatnak ki a családok évében, és mindeközben a család szerepéről konzultálnak sok milliárd forintból.
Akit érdekel és felháborít ez az egész, az az Utcazene az utcán élőkért eseményre váltott szimbolikus jeggyel segíthet. És persze hétfő este személyesen is kifejezheti a szolidaritását. Higgyétek el, jó buli lesz.
Én biztosan ott leszek, remélem találkozunk!
