Ne csináld, mert úgy maradsz! - mondogatták a szüleim kiskoromban, amikor hülyéskedve kancsalítottam (felénk úgy mondtuk: kancsítottam). Azóta erről a tanácsról is kiderült, hogy egy tévhiten alapul, de azt gondolom, általánosságban is elmondható: attól, hogy csinálsz valamit, egyáltalán nem biztos, hogy úgy maradsz. Ugyanúgy igaz ez a közösségi médiára, mint a kancsalításra. Pedig sokan ezzel ijesztgetnek a közösségi média kapcsán, mondván, a túl sok facebookozás miatt lesz valaki zárkózott, a sok pötyögés elkorcsosítja a szociális képességeinket, stb.  

Az ember hajlamos szélsőséges és egyoldalú következtetésekre jutni. Mivel narratív állatok vagyunk, a tudásunk jó része történetek formájában létezik, és persze vonzódunk az izgalmas történetekhez.

A Facebookról is mindenkinek van egy története, mindenkinek él egy narratíva a fejében, hogy mire jó, vagy miért rossz. Ez a történet 6-7 éve még egy pozitív sztori volt, időnként már-már hurráoptimista felhangokkal, és egy szebb jövő ígéretével. Hiszen a Facebook demokratizálta a véleménycserét és a kommunikációt, az Arab tavasz idején pedig elnyomott népek számára segített, hogy lerázhassák magukról elnyomóikat, forradalmakat robbantottak ki a segítségével (bár ezek a felszabadulási kísérletek hosszabb távon szinte kivétel nélkül kudarcba fulladtak).

Ma már persze a többség sokkal szkeptikusabb, különösen mióta kiderült, hogy egy cég 87 millió Facebook-felhasználó adatait lopta el, és a Facebook ezt titkolta. A közhangulat ma sokkal Facebook-ellenesebb, teszem hozzá, teljes joggal, ettől függetlenül az érdemeit sem szabad elvitatni, és ami talán még fontosabb: nem szabad a nyakába varrni olyan dolgokat, amikről nem tehet.

Pedig sokan vádolják azzal a közösségi médiát, és különösen a Facebookot, hogy zárkózottabbá, kvázi „introvertáltabbá” teszi az embert: odaköti a képernyő(k) elé, a lájkok révén állandó jutalmat ígér, függőséget okoz és hasonlók.

Az alapprobléma ezzel, hogy introvertált nem lesz valaki. Vagy introvertált az ember vagy nem, ez viszonylag korán eldől, és nem lehet kinőni, nem lehet levetkőzni (és nem is szabad megpróbálni).

A másik a Facebook mint kommunikációs eszköz szerepének félreértelmezése. A Facebook épp olyan vívmány, mint anno a könyvnyomtatás vagy a rádiózás. Forradalmasította az életünket, de ettől még nem lesz szükségszerűen jó vagy rossz. Egyszerűen csak egy viszonylag új eszköz, aminek a használatát még mindig tanuljuk.

Gondoljunk bele, 3-4 évvel ezelőtt ki hitte volna, hogy a Facebook hathatós közreműködésével mindent elárasztanak majd az álhírek? Hogy hatékony, optimalizált és morálisan finoman szólva megkérdőjelezhető Facebook-kampányok választásokat fognak eldönteni? 

Én viszont hiszek benne, hogy minden hátulütője ellenére jól is lehet használni a Facebookot, és nem csak a fake news, hanem értékes gondolatok terjesztésében is segíthet. Nekem legalábbis valami ilyesmi lenne a célom:

A társadalom minél nagyobb százalékával megértetni, mit jelent introvertáltnak lenni, és minél több introvertáltat meggyőzni arról, hogy teljesen normális dolog introvertáltként létezni. Ez egy adottság, és nem valami hiba, defektus vagy betegség.  

Ahogy a Huffington Post egyik cikke is írja, a közösségi média például gyakorlást jelenthet a személyes (vagy csúnya szóval interperszonális) kommunikációra. Sok introvertáltnak ez nehézséget jelent, pedig ez is tanulható, és sokak számára tanulandó készség, hiszen az életükhöz, munkájukhoz elengedhetetlen (mégiscsak egy emberek és emberek alkotta intézmények által szervezett társadalomban élünk, vagy mi).

Ugyebár itt is a használaton múlik minden. Ha valaki a közösségi médiába menekül, és kizárólag passzívan használja (csak olvas, videózik, fotókat nézeget), idővel zárkózottabbá válhat. De ha tudatosan használja, könnyebbé válhat számára a másokkal való kapcsolatteremtés, akár élőszóban is!

A hollandiai Twente Egyetem egyik kutatásából például az derült ki, hogy a közösségi média javítja az introvertált hallgatók csoportos tanulási teljesítményét és növeli az önbizalmukat.

"A városi levegő szabaddá tesz" - szállóigévé vált mondás a középkorból. Hogy jön ez ide? Sehogy, csak rímel a poszt címére!

Ezen kívül egy csomó közösség létezik a Fb-on kimondottan introvertáltak számára, ahol a gondolataikat szabadon megoszthatják egymással, megbeszélhetik a problémáikat, társaságra és akár otthonra is találhatnak, amennyire egy ilyen laza közösséget otthonnak lehet nevezni. Mindenesetre a csoportok révén tartozni lehet valahová, és ez már önmagában jó dolog.

Szóval innen is nézhetjük a kérdést, és én hajlanék rá, hogy inkább innen nézzem. Ettől még az egészséges szkepticizmust és kritikai attitűdöt nagyon is kívánatosnak tartom - különösen a mások személyes adataival seftelő multicégekkel szemben -, de olyasmivel ne vádoljuk a Facebookot, amiről nem tehet. Mert ha ezt tesszük, azzal a tisztánlátásunkat is beáldozzuk, és így a valódi problémákat nem fogjuk észrevenni.

(Ha tetszett az írás, netán még hasznos is volt, a hozzá tartozó Facebook-oldalt itt tudjátok követni.)