Alighanem az emberiség végső kérdéseinek egyike ez, alig kettővel a "Mi az élet értelme?", a "Van-e élet a halál után?", "Mi a szerelem?" és a "Mi ez a viszkető, piros folt itt a ...?" című örökbecsű kérdések után. Meg ugye egy ilyen dilemma mindig jó apropó egy kis hógolyócsatára, hogy egymásnak feszüljenek az ösztönös, már-már állati meggyőződések, ami sokak számára az identitás egyik legkisebb, szinte már oszthatatlan egysége. Egy ilyen kérdés pillanatok alatt éket tud verni a végletekig pacifista, normális körülmények között békésen egymás mellett élő állattartók közé... de én korántsem összeugrasztani, hanem inkább összehozni szeretném a feleket, hogy közösen beszéljük meg, egyáltalán van-e a fenti kérdésnek relevanciája. Meggyőződésem, hogy van, és hogy nagyon is fontos, épp ezért, mérlegelést igénylő döntés az, hogy milyen házikedvencet választ magának az ember. Mert ha rosszul választ, annak legalább ketten (de inkább többen) még hosszú éveken át ihatják majd a levét.

Nézzük, mit mond a történelem? 

Az egyiptomiaknál például már megjelent a kutya és a macska is, méghozzá isten képében. Anubiszt farkas, vagyis gyakorlatilag kutya képében ábrázolták, ő volt a halottak istene. Thot-ot íbiszként és kutyafejű páviánként is ábrázolták, ő volt az írás, a bölcsesség és a tudományok istene (ezek az introvertáltakhoz eléggé közel álló területek, szóval eddig inkább 1:0 a kutyáknak); Básztet volt a macskaistennő, a vidámság és a zene istene (abszolút extrovertált erényekhez passzoló tematika, 2:0 a kutyáknak). Ennek megfelelően Egyiptomban szent állatként tisztelték a macskákat, később az ókori Görögország felvirágzásával ez a kultikus tisztelet megszűnt, majd később a középkorban több helyütt Európában egyenesen üldözték a macskákat, a sátánt látták benne. Egy biztos: a történelem során se a kutyából se a macskából nem vált olyan hobbiállat, mint manapság, így nem is tudjuk őket egyértelműen hozzárendelni az introvertáltakra vagy épp extrovertáltakra jellemzőbb életmódokhoz. 

Kultúra

A kultúra nem sokat állít ebben a kérdésben, inkább csak benyomásokra, szubjektív listákra és feljegyzésekre alapozhatunk. Lehet csak az én fejemben él, de például a macskás író képe számomra sokkal élénkebb, mint pl. a kutyás íróé, pedig utóbbira is van jó néhány példa - akár J.K. Rowling vagy Stephen King, esetleg a további 217 ezer találat valamelyike, amit a Google feldob a "kutyás írók" szóösszetételre - utóbbi szám egyébként 100 ezerrel több, mint a "macskás írók" találati száma.

Ami viszont sokkal jellemzőbb irodalmi-filmes toposz, az a magányba belebolondult macskás vénkisasszony alakja, ami ugyebár a zárkózottakat és az introvertáltakat sújtja, illetve tovább sulykolja, hogy mennyire "nem egészséges" dolog keresni az egyedüllétet, kerülni az embereket satöbbi.

Valamiért a macskákat érezhetően sokkal szívesebben hozzuk összefüggésbe a remeteléttél. Vélhetően azért is, mivel egy macskát nem kell naponta sétáltatni, kiengedni, nem igényel annyi elfoglaltságot, mint egy kutya (ettől még igényelhet, de a kutyával mindez szükségszerűen együtt jár, példának okáért nem tudja elvégezni a dolgát odabent, mint a macska).

De ha a kétféle állattartás különbségeit vesszük figyelembe, abból is az jön le, hogy kutyázni sokkal szociálisabb tevékenység. Az ebeknek nagy a mozgásigényük, rendszeresen le kell vinni őket sétálni, a kutyafuttatóban más kutyusokkal és kutyásokkal lehet találkozni, de a kutyatartókra általánosságban is jellemzőbb egy összetartóbb közösség, az utcán, fórumokon, nyilvános kutyatalálkozókon sokkal szívesebben mozognak együtt, mint a macskások (ha belegondolunk, viszonylag ritka a Fb-on meghirdetett macskatalálkozó).

És az állati nézőpontjáról se feledkezzünk meg(!), hiszen például a kutya - pontosabban a farkas! - génjeibe van kódolva, hogy közösségi lény: az ősidőktől fogva falkában él, az ő dolga megvédeni a többieket. A kutya már csak táplálkozásából adódóan se tudna meglenni az ember nélkül, a macska viszont vígan el tud egerészni, vadászni, zsákmányolni, akár városban is (azaz képesek zsírban és fehérjében gazdag étrenden élni), nincs annyira kiszolgáltatva az embernek, ráadásul sokkal később háziasították, mint a kutyát. Ez a folyamat - a macska háziasítása - lényegében még alig kezdődött el.

Ráadásul, bár ennek már végképp semmik köze az intro-extro személyiségtípusokhoz, hiába a megtévesztően ártatlan külső, a macska egy veszedelmes gyilkológép. Az iszonyatosan cuki afrikai feketelábú macska pl. egy BBC dokumentumfilm szerint konkrétan a föld leghatékonyabb gyilkológépe ragadozója: 10 vadászatéból 6 sikeres.

Introvertált vagyok, kutyám van és utálom a macskákat
- (forrás: Gyakorikérdések.hu) -

Mivel ezt az egész kutatást véresen komolyan gondolom, tudományos igényességgel eredtem a rejtély nyomába, és megpróbáltam a legmegbízhatóbb szakmai forrásokat is felkutatni - így a címben megfogalmazott kérdést feltettem Gyakorikérdések.hu-ra is! A kérdés egész komoly hullámokat vetett, és számomra, vagyis egy igazi Gyakorikérdések-szűz számára meglepő aktivitást váltott ki a közösségből.

Ez összesen 15 választ jelent, és volt ott gyakorlatilag minden: introvertált, aki utálja a macskákat; introvertált, aki rühelli a macskákat (mert a finom különbségekre is figyelni kell); olyan intro, aki a kutyáját és a macskáját is imádja; és olyan intro, aki macskás, és el se tudja képzelni az életét kutyával. Szóval első blikkre tényleg minden volt, aztán elkezdtem egyesével megnézni a válaszokat, és azt hittem, hogy hát megint csak beigazolódik a régi "igazság" (értsd: sztereotípia), de a második oldalra átkattintva rájöttem, hogy nem egészen. Ugyanis a korai macskás kommenteket szépen ellensúlyozták a későn aktivizálódó kutyás válaszadók. Olyannyira, hogy a 15 válaszadó közül pontosan 3-an mondták, hogy mindkettő, azaz kutya/macska egyformán jöhet, 6-an mondták, hogy macskásak, míg szintén 6-an mondták, hogy intróként kutyások. (Fun fact: hozzátartozik a történethez, hogy pár válaszadó el is bizonytalanodott, hogy akkor ő kutyásként introvertált-e - ennyire megingathatatlanok ezek a vélt összefüggések, valaki inkább a saját magának tulajdonított személyiségvonásokat vitatja el, mintsem elfogadja, hogy ő introvertáltkén nagyon is lehet kutyás).

Még egy kis személyes adalék a témában

Introvertáltként sokkal hajlamosabb vagyok a szélsőségekre és következetlenségre (mint ahogy arról egyszer már hosszabban is értekeztem), a hangulatom egész nagy amplitudóval lengedez egyszer pozitív másszor negatív irányba - ilyen értelemben a macskák szeszélyessége hozzám közelebb áll, ebből persze nem szeretnék általános érvényű következtetést levonni . Főleg, hogy személy szerint jobban kötődök a kutyákhoz - miután ők is jobban kötődnek hozzám -, bár saját kutyusom nincs, csak keresztkutyám. Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy ha most választanom kellene egy háziállatot, hiába a kutyaszeretet, inkább macskát választanék, egyszerűen azért mert kényelmesebb lenne, jobban passzolna a jelenlegi életvitelemhez, és kisebb mértékű elköteleződést jelentene. 

Érdekes egyébként, hogy a kutyák jellemrajza a hűséggel, a játékossággal, az aktivitással (több szaladgálás, szociálisabbak nem csak az emberekkel, de a többi kutyával, vagy néha más állatokkal is) sokkal jobban megfeleltethető egy extrovertált személyiségtípusnak. Közben a macskákat a passzivitással, a lustasággal hozzák összefüggésbe, ami az introvertáltakkal szemben is gyakran megfogalmazott vád. Lehet, a macskákat is épp annyira félreérti a társadalom, mint az introvertáltakat. Talán pont ezért talált így egymásra ezt a két hátrányosan megkülönböztetett társaság.

(Ha tetszett az írás, netán még hasznos is volt, a hozzá tartozó Facebook-oldalt itt tudjátok követni.)