Szédítően zárkózott

Idióta innovációk introvertáltaknak

2018. augusztus 23. 08:15 - darvinisdead

Mert megérdemeljük. Vagy mégsem?

Jó látni, hogy az emberekben szüntelenül buzog a vállalkozókedv, és a legabszurdabb találmányban is üzleti potenciált látnak, miközben a fogyasztási szempontból legkevésbé megragadható csoportok környékén is piaci rést sejtenek. Így pl. olyan, nem túl homogén csoportok esetében is, mint amilyen az introvertáltaké.

Ez történik: időről-időre felbukkan egy-egy startup, ami halálosan komolyan veszi magát, és megpróbál az introvertáltakra szabott termékekkel és szolgáltatásokkal bankot robbantani, miközben teljesen félreérti az introvertáltakat, és meg sem próbálja beleélni magát a helyzetükbe vagy csupán az alapítók képtelenek az empátiára (vagy simán csak asimovi értelemben vett androidok).

Pedig az introvertáltak célcsoportként nem működnek valami jól, hiszen csak egy nagyon tágan értelmezhető vonásban hasonlítanak (és nem azonosak - fontos különbség!) - mind befelé fordulnak inkább, és onnan nyerik az őket működtető energiákat. De ezen túl embere válogatja, hogyan állnak például a társas összejövetelekhez, a szerepléshez a barátokhoz, a munkához. Egy ilyen diverz csoport esetén pedig tök nehéz valami olyan dolgot kitalálni, amihez a többség kapcsolódni tud, ami szinte mindenkinek hasznos és megfelel. Pedig a fenti vívmányok ilyesmire törekszenek, persze meglehetősen kevés sikerrel.

Egy üzleti szempontból ideális célcsoport jellemzője, hogy bizonyos, jól megragadható attribútumokat tekintve azonos emberek alkotják. Hát az introvertáltaké pont nem ilyen, ezért nem marad más számunkra, mint hogy az ilyen ingoványos talajra tévedő vállalkozók és vállalkozások ügyetlenkedésén harsány kacajjal szórakozzunk. Lássuk a felhozatalt!

1, Privacy pod

A privát szféra-burok (vagy szándékosan rossz fordításban magányhüvely) jó példája az introvertáltak meg nem értésének. Egy introvertált célja nem légmentesen elzárnia magát másoktól, hanem szeretne elvonulni és nyugalomban lenni, erre pedig két köbméter lefóliázása nem nyújt megoldást. A cucc jelen állapotában semmiben sem különb egy sátortól, legfeljebb jobban szigeteli a hangot és a levegőt (értsd: levegőtlen), előbbit pedig egy közepes árszínvonalú fejhallgató is tudja. Másrészt a használóját beteszi a kirakatba - de szó szerint, hiszen a burok használat közben műanyag vitrinné változik. Pedig általában is jellemző a legtöbb introvertáltra, hogy nem rajong érte, ha bámulják. Na egy ilyen hordozható gumiszobában garantáltan bámulni fogják, sőt, ha gyanútlanul beállít vele mondjuk a Deák térre, vadul fotózni és videózni is.

2, Introvert cafe

Az étteremről már többször is megemlékeztem, mivel felesleges és kontraproduktív, egyszerű látványossággá, freak showá silányítja, azt ami egyeseknek kézzel fogható probléma, pl. nehézséget jelent számukra nyilvánosan étkezni (és az open office-kifőzde-gyorsétterem háromszögben esélyük sincs máshogyan). Erre jelenthetne megoldást a fenti étterem, ami valójában sokkal inkább elbagatellizálja a problémát. Nem tudom, pl. hosszú távon kin segít, ha nem látja a pincért, miközben rendel (ugyanakkor találkozik vele, legalábbis a videó szerint), ráadásul láthatóan turistalátványosságnak tervezték a helyet, az meg nem épp introvertáltbarát, ha egy placcot ellepnek a mindent fotózó, videózó, az újdonságoktól hangosan izgalomba jövő turisták. Ennyit a nyugodt vacsoráról, és a ragyogó, világmegváltó ötletekről.

3, Curved body pillow

Egy alvó alkalmatosság, amit a Buzzfeed ajánl, és állítólag ezzel többé nem kell mindenféle emberekkel megosztani az ágyunkat (mondjuk abban nem vagyok biztos, hogy ez univerzális cél). Az ún. hajlított testpárna állítólag nagyon kényelmes, bár ez elsőre nem látszik rajta. A fenti illusztráció alapján annyi biztos, hogy még egy terhes anyuka is belefér, bár emiatt van egy olyan sanda gyanúm, hogy nem igazán introvertáltak, hanem kismamáknak fejlesztették ki. Mindegy, kuckózni vágyó és az érintéstől irtózó emberek számára ideális társ. Az órási C-betű alig kevesebb, mint 13 ezer forintért rendelhető is Amazonról.

4, Office helmet

Hát ha a privacy pod miatt hülyének néztek, emiatt garantáltan annak fognak. Vajon mennyire életszerű, hogy az egyébként tényleg borzasztó open office-ok egyikében valaki berendeli az Ikeából ezt a praktikus kis sisak/paraván kombinációt, összerakja, majd nagy komolyan beledugja a fejét, hogy majd akkor a kollégái békén hagyják (és nem mondjuk röhögve szénné fotózzák, hogy munka közben úgy néz ki, mint az Űrgolyhók törpe Darth Vadere). A bútort Tomoko-nak hívják, és Anna Salonen, illetve Yuki Abe finn dizájnirodája követte el. Egyébként a szerkezet elvileg zajszűrős. Ja, hogy mintha már feltalálták volna a zajszűrős fejhallgatót, ami idióta megjelenés nélkül ugyanezt tudja (illetve többet, hisz még zene is szól belőle)? Persze az exhibicionista introvertáltaknak jó lesz, de belőlük sajnos viszonylag kevés van.

5, Mermaid blanket

Már a neve is csábító: ki ne szeretné az éjszakát egy kishableány takaróba burkolózva tölteni? Képzeljük el a beszélgetést, amint egy sör/bor mellett azt ecseteljük a barátainknak vagy egy családi vacsorán büszkén meséljük az anyánknak, mekkora világbajnok szundiban volt részünk az új kishableány takarónknak köszönhetően. De valójában az elnevezésen túllépve jönnek csak az igazán súlyos, szerkezeti problémák a termékkel. Pl. a zsákszerű kialakításnak köszönhetően mellkastól lefelé eléggé akadályoz a szabad mozgásban, amit nem biztos, hogy minden felhasználó díjazni fog (kivéve, ha titkon kotorékebeknek fejlesztették). Ugyanitt jegyezném meg, hogy fő tulajdonsága egy mezei hálózsákkal vagy egy, a seggünk és lábunk alá begyűrt takaróval is tökéletesen reprodukálható, így nem kell érte potom 65 dollárt, vagyis cirka 18 ezer forintot fizetni, mint a fenti csodáért. De hát könyörgöm, kishableány takaró - bármennyi pénz megér!

Persze lehet ezt jól csinálni, ha némi önirónia is keveredik az eszetlen kúlság és komolykodás közé, így a gyártónak máris nyert ügye van. Mondjuk azt sajnos nem tudom, valóban elkezdték-e árulni ezeket az intróknak szóló termékeket, de ha igen, a biznisz tuti sikersztori lehetett. A kreativitás, az okos humor, és az önnön esendőségünkkel való szembenézés mélyen bele van gravírozva az alábbi cuccokba:

 intro_stuffs.jpg

Szappan és gyertya introvertáltaknak - "Mert most komolyan, úgyse mész sehova/nem jön át senki, igaz?"

Pár kivételtől eltekintve úgy tűnik, az üzleti áttörés még várat magára, de addig is rengeteg sorozat, kiváló könyvek egyedül űzhető programok, társasjátékok és Spotify-playlistek (ezernyi más dologgal egyetemben) állnak minden introvertált rendelkezésére!

Ha tetszett az írás, netán még hasznos is volt, a hozzá tartozó Facebook-oldalt itt tudjátok követni.

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://intro-vertigo.blog.hu/api/trackback/id/tr4514056398

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

fuszujka 2018.08.24. 11:08:06

Ez a kis boxos megoldás amúgy nem lenne hülyeség.
De azt nem értem egyébként, hogy nálunk miért nem ismerik fel szolgáltatók (fodrász, borbély, manikűrös, stb.) azt a piaci rést, hogy nyissanak egy üzletet, ami nyíltan azzal hirdeti magát, hogy nincs beszélgetés. Még sok nem intro körében is népszerű lenne szerintem.

Sweetiepie (törölt) 2018.08.24. 11:39:01

Én intro vagyok, nekem valóban kész rémálom a fodrász....

kenshikun 2018.08.24. 15:27:59

A 3-as konkrétan egy "terhes párna". Kismamáknak kényelmes fekvést biztosít, bármelyik bababoltban kapható, és tényleg kényelmes.

studkell 2018.08.24. 15:33:37

"Az étteremről már többször is megemlékeztem, mivel felesleges és kontraproduktív, egyszerű látványossággá, freak showá silányítja," - posztoló

Valamivé. Show-vá. Lassan ez a hülyeség is elterjed, mint a magyar nyelvben soha nem létező -al, -el rag. Azért szép napot!

Benedith 2018.08.24. 17:42:26

@fuszujka: Ez tényleg jó ötlet. Én utálok beszélgetni minden ilyen helyen és ha nekem kell megmondani, hogy nem szeretnék csevegni, akkor meg tök bunkernek érzem magam. :D De persze inkább szólok és leállítom a fecsegést, mint hogy hagyjam elrontani például egy masszázs élményét ezzel. Fú, belegondolni is szörnyű...

2018.08.27. 22:00:35

@fuszujka:
Évente 1-2 alkalommal plázás fodrásznál vágatom a hajamat. Szerencsére nagyon ritkán fordul elő, hogy beszélgetni kell, ráadásul nem drágák és gyorsak.
süti beállítások módosítása