Sokáig azt hittem velem van a baj. Amíg koleszos voltam, csak záros ideig bírtam egy-egy lakótársammal - mindig jóval hamarabb elfogyott a türelmem, mint ameddig bírni kellett volna, vagyis a kollégiumi bizottság szerint elrendeltetett.
Aztán nyárra jött egy srác, akit nagyon bírtam, laza volt és vicces, de élhetetlen, a kajáját szerteszét hagyta, felzabálta az enyémet - majd utána jött egy újabb srác, akivel jókat kosaraztunk, de egy élére vasalt, mélyen vallásos jogászarc volt, aki mindig a csajánál lógott, és mivel egy kulcs volt kettőnkre, rendre beszopatott: amikor fáradtan hazaértem jó negyed órákat kajtattam utána az emeletek között, mert a telóját azt persze bent hagyta nálunk. Újabb félév egy román gyerekkel, aki annyira unszimpatikus volt, hogy azóta szerintem már politikus lett belőle.
többnyire valahogy így éreztem magam
Akkor még azt hittem, összeférhetetlen vagyok. Aztán rájöttem, hogy csak introvertált. Persze a koleszos évek után az ember teljesen új élethelyzetbe kerül, kinyílik a világ és rájön, hogy egyáltalán nem az a természetes, hogy három kan- és lábszagú egyetemista 12 négyzetméteren, egymás szájába lógva élje az életét. Mindenesetre ezek a tapasztalatok is tanulságosak, például megtanulod értékelni a legszakadtabb albérletet is, ha akad ott legalább egy félszobának csúfolt, zárható lyuk.
Persze nem vele lenni nehéz, hanem az egyedüllét hiánya az, ami számomra az írás miatt is fontos lenne. És akkor még nem beszéltünk a párkapcsolattal járó családi eseményekről, a váratlanul betoppanó vendégekről, a kölcsönös baráti vendégségekről és hasonlók - egy introvertált számára mind-mind megterhelő nyalánkságok.
Nem akarok igazságtalan lenni: nyilván a másik félnek/feleknek sem egyszerű, és ezt is fontos megérteni. Mi, introvertáltak igényeljük az egyedüllétet, zavar a túlzott közelség és közvetlenség, ami mások számára természetes és az egyedüllét hiánya miatt érzett ingerlékenységünkkel mi is képesek vagyunk mások idegeire menni, mint ők a miénkre a puszta jelenlétükkel. Ez bizony egy instabil, robbanásveszélyes helyzet, nem az az ideális "az ellentétek vonzzák meg kioltják egymást" állapot.
De a jó hír az, hogy néhány fogással (vagy nevezzük őket inkább óvintézkedéseknek) meg lehet találni azt a kompromisszumos megoldást, hogy mindenkinek egy kicsit jobb legyen: az introvertált se zakkanjon meg a másik állandó jelenlététől, és egy extrovertáltabb fél se csak a zárt ajtót bámulja, meg követelésekkel és korlátozásokkal szembesüljön. Az alábbi tanácsok egy jó részét a kollégiumi kényszer szülte, és talán csak egy magyar koleszben vagy egy ázsiai tömegszálláson érvényesek, de azért leírom őket.
Amit NE csinálj:
ismétlem: P-O-K-O-L
Nyilván neked sem esik jól, ha keresztülmászkálnak a privát szférádon, plusz egy ajtó egész világos kommunikációs eszközként tud szolgálni: ha nyitva van, bemehetsz, ha nincs, akkor nem vagy kopogj.
ezt asszem nem kell külön magyarázni, de néhány albérletben, koliszobában mégis megtörténik. Néha még a tűzjelző is részt vesz az ellened szerveződő összeesküvésben.
Ha kolisok vagytok, és csak kettő van. Légyszi, ne. Télleg.
Amit csinálj:
Gondolom van egy napi vagy órarendetek, azt lehet szépen egyeztetni, és az alapján belőni és optimalizálni, mikor ki van otthon, azt is figyelembe véve, ki igényel több/kevesebb egyedüllétet.
A váratlan, főleg a hívatlan+váratlan vendég érkezése nagyon tud viszketni, mintha kalodába zárnának. Nem fáj, csak kényelmetlen. Mi, introvertáltak szeretünk tervezni, nem vagyunk oda a váratlan helyzetekért, az ilyesmi ritkán spannol, inkább frusztrál minket (engem).
Ennyi do-s and don't-s volna, amit karcsú életem során már megtanultam. A lista természetesen a végtelenségig folytatható, és mindenkinél új dolgokkal bővíthető, de remélem, azért sikerült pár ötletet adni adni. Persze ezer egyéb dologgal is tönkreteheted egy másik ember idegeit, aki történetesen a lakótársad. Még csak intovertáltnak sem kell lennie hozzá. Épp csak annyi a helyzet, hogy egy introvertált esetében ez valamivel még könnyebben megy, hisz lényegesen alacsonyabban van a szociális ingerküszöbünk. De ha megértitek ezt, és odafigyeltek egymásra, nem lehet baj. Próbáljátok ki, vagy legalább próbáljátok meg.
