Szédítően zárkózott

Bizonyítást nyert: nem vagy se tisztán intró, se extrovertált

2019. október 10. 08:15 - darvinisdead

Az egész személyiségtipológiát és a teszteket dobhatjuk ki a kukába! Vagy mégsem?

A minap megjelent egy nagyon fontos cikk a Huffington Post-on, a címe:

Azt hiszed 100%-ban introvertált vagy? Jó eséllyel tévedsz!

Valahogy magamtól is ezen a véleményen voltam, a tapasztalataim alapján kizártnak tartottam azt, hogy ha valaki introvertált, akkor szükségszerűen embergyűlölő is, egy INFJ pl. a saját anyját kivéve rühell minden emberi lényt, ellenben ha megismered, mindig és minden körülmények között jó fej (legalábbis jobb férj, apa és/vagy munkaerő  pár kattintékony cikk szerint). Szóval örülök, hogy a gyanúmat most tudósok is megerősítették.

A cikk személyes nézőpontból indít, és a szerzője nagyjából hozzám hasonlóan vélekedik: szerinte a személyiség intro-extro tipológiája sokkal inkább egy széles skála mentén helyezkedik el, és nem úgy kell elképzelni, mint egy pénzérmét, ami ha feldobjuk, két dolog lehet: fej vagy írás.

„A személyiségtesztek, amik szigorúan egyetlen skatulyába akarnak beleerőltetni, gyakran nem pontosak” – szól a cikk egyik legfőbb állítása.

"INFJ + gif" keresőszavakra ezt dobja a Google ¯\_(ツ)_/¯

Először is a Myers-Briggs skála nem feltétlenül alkalmas a személyiségünk tűpontos meghatározására. A Yale egyetem pszichológiaprofesszora, Margaret Clark szerint annak ellenére, hogy használata máig elterjedt, mint teszt, vélhetően érvénytelen. "Az általános népesség és a vállalatok körében jóval népszerűbb, mint tudományos körökben" - mondja a szakember.

Bonyolítja a helyzetet, hogy az extroverzió valójában hajlamok és személyiségjegyek összességéből következik, olyanokból, mint az asszertivitás, a szociális hajlam, vagy az izgalomkeresés, szóval egy nagyon soktényezős függvény eredménye.

Ezen értékek mindegyike skálázható, és nem kell mindegyik skálán valamelyik szélsőértékhez közelíteni, ahhoz hogy valaki extrovertált vagy introvertált legyen. 

Az ötlet miszerint az extrovertáltak kívülről, míg az introvertáltak belülről nyerik az energiájukat, egy régebbi elképzelés, ami Jungtól eredeztethető. Ez a felfogás azt tekinti meghatározónak, hogy az emberek hol töltik az idejüket, hol és mikor érzik magukat komfortosan. Ám ezeket a tényezőket nehéz tudományosan mérni és ellenőrizni.

Ezt már én mondom, és alapvető kutatásmódszertani tény, hogy minden olyan teszt torzít, aminél az adatfelvétel önbevallásos, vagyis a kitöltő saját belátására van bízva, hogy milyen válaszokat ad. Vegyük például, hogy egy tesztben felbukkan a kérdés, hogy mennyire szeretem, amikor szárnyal a képzeletem, illetve mennyire hagyatkozom rá? Erre én, lévén a művészetre fogékony, magamat nagyon érzelmesnek gondoló arc vagyok, aki képtelen lenne öltöny-nyakkendős helyen dolgozni, behúzom, hogy “teljes mértékben egyetértek”. Mindeközben a munkám során - ami az ébren töltött időm több mint felét teszi ki - kizárólag racionális döntéseket hozok, és legfeljebb szökő évente vagy lefekvéskor az olvasólámpa fényénél indul be a fantáziám és hagyatkozom a képzeletemre. Egyszerűn másképp szeretünk magunkról gondolkodni, mint amilyenek valójában vagyunk, szeretnénk azt hinni, hogy a saját erkölcsi mércénk szerint magasan átlag felettiek vagyunk.

Alapvetően szeretjük a jellemvonásokat állandónak tekinteni. De ezek a személyközi jegyek, mint a társas hajlam és az asszertivitás különböző helyzetekben különböző módokon nyilvánulhatnak meg. Például a közeli barátokkal lehet asszertív és kezdeményező valaki, de egy csapat ismeretlennel szemben már korántsem lesz az, illetve előfordulhat, hogy valaki úgy nő fel, hogy zavarba jön, amikor új emberekkel találkozik, de idővel ezt levetkőzi, és otthonosabban érzi magát ilyen helyzetekben. Ebből az következik, hogy nem szükségszerűen a jellemvonások változnak, hanem a viselkedésünk.

Az egész személyiségtipológia vizsgálatát nehezíti, hogy a viselkedésünk folyamatosan változik, alakítják a velünk szemben támasztott külső elvárások, de saját elhatározásból is megváltozhatunk. „De attól, hogy extrovertáltként viselkedsz, még nem jelenti azt, hogy valóban az is vagy – és ez egy komoly filozófiai probléma” – mutat rá Kristen Gainey, a Buffalo egyetem pszichológiaprofesszora.

Az emberek döntő többsége egyébként valahol a szélsőségesen extrovertált és a szélsőségesen introvertált között helyezkedik el. Tehát nem ez vagy az. Hanem inkább ez vagy az (de lehet kicsit amaz is).

Bár el lehet szórakozni ezekkel a tesztekkel, nem feltétlenül jó indikátorai annak, hogy valójában miként is gondolkodik vagy viselkedik valaki - állítják a szakértők. Kevésbé szigorúan kellene az intro- és extroverzióra gondolnunk. Ezek a tesztek a személyiségünknek egy szórakoztató értelmezését adják, és lehetővé teszik, hogy jobban megértsük, hogyan kapcsolódunk másokhoz. Csak senki ne várja, hogy a tudomány megerősíti mindezt.

Merve Emere, az Oxford egyik irodalomprofesszora, és a The Personality Brokers című sikerkönyv írója szerint az anya-lánya páros, akik a '40-es években megalkották a Myers-Briggs tesztet, nem rendelkeztek formális pszichológiai képzettséggel. A Myers-Briggs teszt hivatalos honlapja szerint a teszt 90%-os pontossággal működik (vagyis 90% az esély arra, hogy a tesztet ismét kitöltve ugyanolyan eredmény jön ki). Ám a Marietta főiskola egyik professzora szerint számos kutatás azt mutatja, hogy ha a tesztet 5 héten belül megismétlik, az esetek felében (!) más eredmény fog kijönni, mint először.

Disclaimer: azóta én is kitöltöttem a híres-hírhedt Myers-Briggs tesztet, egész pontosan kétszer, és mindkétszer az jött ki, hogy INFP, azaz megrögzött idealista és mediátortípus vagyok (a hardcore INFJ-knél eggyel kevésbé introvertált). Ez így rendben is volna, de önmagában még nem bizonyítja, hogy a teszt megbízhatóan működik.

(Ha tetszett az írás, netán még hasznos is volt, a hozzá tartozó Facebook-oldalt itt tudjátok követni.)

8 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://intro-vertigo.blog.hu/api/trackback/id/tr5115215206

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

John Brennan 2019.10.10. 15:12:30

Ebben mi az új?
Soha senki nem gondolta, hogy a személyiségtipológia bináris és változatlan kategóriákba skatulyázza az embereket.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2019.10.10. 16:36:26

Mindenesetre kitöltöttem és ENFP és ESFP határán lettem...
Ez jó nekem? :)

Alick 2019.10.10. 16:40:10

Végülis az önbevallásos teszt nem mérőműszer...

Alick 2019.10.10. 16:41:42

@Frady Endre: Az én szociopata INTJ-mhez képest mindenképpen.
:)

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2019.10.10. 16:54:55

@Alick: Csak nem Sheldon Cooper vagy személyesen?! :)))

ProjectMayhem 2019.10.10. 17:55:03

Most erre mit lehet mondani: "Az emberek döntő többsége egyébként valahol a szélsőségesen extrovertált és a szélsőségesen introvertált között helyezkedik el." Őrület!

daghda 2019.10.10. 20:19:34

A cikk hatására kitöltöttem én is, és a feleségem is újra, 10 év után a tesztet. Mindkettőnknek ugyanaz az eredmény jött ki, mint akkor. És a jellemzők kb. 95%-ban stimmelnek. Szerintem ez elég jó arány. Persze ebből messzemenő következtetést nem lehet levonni, de úgy gondolom, nem olyan borzalmas ez a teszt.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2019.10.10. 22:57:25

persze hogy nem vagyunk...van, hogy nem szólsz senkihez, máskor meg szófosásod van. ez az élet
süti beállítások módosítása