Szédítően zárkózott

Amikor elő kell lépni introvertáltként

2018. november 22. 08:30 - darvinisdead

Nem könnyű, sőt baromi nehéz, de nem lehetetlen. Néha meg kell próbálni, vagy legalábbis érezzük, hogy érdemes. Ilyenkor jön jól, ha egyáltalán képesek vagyunk rá.

Legutóbb kimaradt egy alkalom, már ami a blogposztokat illeti, de most nagyon sok minden összejött főleg a melóban, mellette pályázatok, ügyintézés (vagyis meló 2.0) terén, közben egy utazásra készülök, mert sikerült elég jól szerepelni egy szakmai versenyen, aminek a döntője már nemzetközi megmérettetés lesz. Az indulás jogát egy nyilvános fellépéssel, egy prezentációval nyertük el, ami számomra maga volt a pokol - és itt el is érkeztünk a mai témánkhoz, ami (nem, nem a pokol, hanem) a nyilvános fellépés. 

Gyakran megtörténik, hogy elő kell lépni introvertáltként. Ez lehet egy fellépés, egy kiállás vagy egy találkozó, egy váratlan helyzet a munkahelyen, az utcán vagy az életben. Bármilyen elcsépelten is hangzik, ezekkel a helyzetekkel szembe kell nézni, és érdemes rájuk felkészülni. 

Mintha csak én lennék nyilvános megszólalás előtt.

Számomra például azért is fontos ez, mert hiába vagyok introvertált, szeretek emberekkel lenni, sőt, kíváncsi természet lévén nyitott vagyok az újra, például szeretek megismerni új, és lehetőleg jó fej embereket. Ez viszont gyakran összeakad a természetemmel, ezért csak módjával és óvatosan vetem bele magam közösségi szitukba és ismerkedem új emberekkel (erre jók pl. az olyan biztonságos helyzetek, amikor egy ismerős vezet be egy új társaságba, amikor már van egy bizalmasom az adott közegben). 

Lehet, hogy furcsa introvertált vagyok, de én nagyon is keresem az emberi társaságot, csak épp nagyon megválogatom, kivel szeretek együtt lógni. Elég szűk a prominensek köre, szigorúak a bekerülési feltételek, de ha valakit megismertem és megkedveltem, azt igyekszem megbecsülni. Nekem is szükségem van mások társaságára, különben egyedül érzem magam - másrészt az egyedüllétre is szükségem van, mert huzamosabb ideig emberek között lenni engem is kimerít. 

Utóbbihoz némi adalék, hogy én nem vagyok az a multitasking-bajnok, amit egy open office meg úgy általában egy sor társas helyzet megkövetelne, hogy olvasom a leveleket, közben lazán lököm a poénokat ide-oda, és fél kézzel még három excelt is feltöltötök tartalommal és még meg is formázom. 

Én sokkal inkább egy merengő, elmélyülten gondolkodni, töprengeni vagy akár álmodozni szerető ember vagyok – engem így huzaloztak, ilyen a természetem. Jogsim sincs még (egyáltalán nem biztos, hogy van összefüggés a kettő között, de engem például kifejezetten megrémít, hogy vezetés közben egy csomó dologra kell odafigyelni, nem tudsz semmiben elmélyülni - csak a vezetésben, ami viszont a mindenre odafigyelés (értsd: a semmiben sem elmélyülés) ideáltipikus esete. Igazi fából vaskarika :), és eléggé tartok az autózástól, ahogy a bringázástól is Budapest utcáin, többször is előfordult , hogy annyira elméláztam a nyeregben, hogy majdnem koccoltam, borultam vagy ütköztem, pedig még koncentrálni is próbáltam. Talán kicsit ez is összefügg azzal, hogy nem szeretek szociálisan túltelített helyzetekbe kerülni, ahol úgy érzem, nincs nálam a kontroll, ahol nem tudok mindenre odafigyelni és reagálni, talán ez is az introvertáltságomból fakad vagy épp fordítva: ráerősít arra.  

intro_protest2.jpgMár-már nevetségesen komoly dolgokról van itt szó kérem szépen!

Ugorjunk vissza a kezdeti problémához: azokhoz a helyzetekhez, amikor introvertáltnak lenni hátrányt jelent, legalábbis sokan annak érezzük. Pedig néha egyszerűen muszáj kilépni a biztonságos elzárkózás állapotából. Nem jókedvünkben vagy mazochizmusból, hanem mert így adódik. Például ha van egy kicsi, nagy vagy bármilyen ötleted, azt általában saját magadnak kell eladnod. Ez, ha ügynökségnél dolgozol, lehet egy reklámötlet, ha multinál, egy folyamatfejlesztési javaslat, ha tervezőmérnök vagy, egy módosítási ötlet az adott konstrukción, ha filmes, egy filmterv, ha álmodozó, egy startup terve stb. És első körben személyesen neked kell eladnod az ötletet! Nem lesz más helyetted, aki kiáll és elmondja, amit te szeretnél, hogy miért hiszel az ötletben, nem fognak érvelni helyetted. Ez mindig egy társas helyzetben fog lejátszódni. Még ha egy félreeső szobában, emberektől távol is szeretnél dolgozni, el kell menned egy interjúra, ahol meg akarnak majd ismerni téged. Vannak már helyek, ahol nem így megy, de a munkaadók, leendő partnerek, befektetők többsége fontosnak tartja a személyes találkozást, az első benyomást. De annak tartja vagy fogja tartani a (leendő) párod, férjed vagy feleséged is.

Szóval bele kell tanulni. És mire fut ki ez az egész írás? Hát arra, hogy érdemes megpróbálni, mert hiába volt számomra pokoli az az 5 perc, amíg kiálltam emberek elé, simán megéri a jutalom, hogy most sokkal nagyobb színpadon van esélyem bizonyítani. Ilyenkor meg kell ragadni a kínálkozó alkalmat. Persze nem kell feltétlenül erre vágyni, minden áron kiállni, szerepelni, előlépni, de vannak helyzetek, amikor megéri. És ahhoz, hogy egyáltalán el tudjuk dönteni, hogy megéri-e nekünk vagy sem, előbb képessé kell válnunk arra, hogy az ilyen helyzetek elől ne meneküljünk, ne utasítsuk el őket zsigerből (hiába nem komfortos számunkra).

Mert nem szabad kifogásként magunk elé tartani, hogy mi introvertáltak vagyunk. Ez a lényeg, és aki egy cseppet sem vágyik a fenti dolgokra (előlépni, kiállni, véleményt mondani, véleményt formálni, akár konfrontálódni, előadni vagy hangot adni egy gondolatnak), az vélhetően nem is fog ezzel törődni. Ez az írás a többieknek szól, akik érzik magukban az elhivatottságot a fentiekre, de valami visszatartja őket. Azt a valamit kemény munkával le lehet küzdeni. Néha meg kell tudni szólalni, néha elő kell tudni lépni – és ez nem kell szeretni, de ha vágyunk valamire, érdemes tenni érte!

(Ha tetszett az írás, netán még hasznos is volt, a hozzá tartozó Facebook-oldalt itt tudjátok követni.)

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://intro-vertigo.blog.hu/api/trackback/id/tr114385158

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jakab.gipsz 2018.11.22. 16:36:50

És ha nem akarok sikeres lenni? Akkor mi van. Talán azért mert, "mivel rühellé a prófétaságot".

Birkesz 2018.11.22. 17:09:38

@Jakab.gipsz: De miért rühellé? Mert a félt a várostól és a feddett népségtől.

hmm hmm 2018.11.22. 23:03:10

Jó írás. Nagy része jellemző rám is, mert a munkámból adódóan embereket kell irányítanom, és rendszeresen beszámolnom a dolgainkról, sok ember előtt. Nos, még ha nehezemre esik is, megoldom :) pont, ahogy írtad.
És még hozzáteszem, hogy a gyakorlattal egyre fejlődik az ember ebben (is) :)

Dan da Man 2018.11.23. 08:28:46

@Jakab.gipsz: A jó kurva anyádért olvasgatod ezt a blogot? Eddig csak a trágya folyt belőled minden poszt alá. Te tényleg klinikai eset vagy baszdmeg, mert szó szerint azért jársz ide, hogy fikázódj.

EZ A BLOG NEM NEKED SZÓL.

Ha értelmes lennél, már rég felismerted volna, és nem olvasnád, de még inkább: nem kommentelnél ide. De te csak azért is... A Mazsihisz oldalára is jársz? Meg a Pride-éra? Csak hogy utálkozhass? (Persze a kommentjeidet ismerve más nem nagyon telik tőled. Miközben amennyi időt kommenteléssel töltesz, az alapján gyanús, hogy closet-intro vagy.) Van kisebbség, amit nem utálsz? Az ősmagyar turulközösségen kívül?

Kérném a tisztelt bloggert, hogy basszon már ki innen legyen szíves, mert blogoszferikus környezetszennyezés vagy. Sőt, rosszabb, mert te a kutyaszar vagy, amit az ajtókilincsre kentek.