Szédítően zárkózott

Miért zabál fel minket a mélabú?

2018. szeptember 20. 08:00 - darvinisdead

Egyesek hajlamosabbak rá, mások kimaradnak belőle, és ez a történelem kezdete óta így van.

A korábbi posztjaimban már sokszor körüljártam, mit jelent introvertáltnak lenni: befelé fordulás, belülről szerzett energiák, egyedüllét - ilyen és hasonló kifejezések kapcsolódnak hozzá, de egyértelműen lehatárolt meghatározást nem sikerült adni. Az introvertáltságot inkább csak körülírni lehet, épp úgy ellenáll a kőbe vésett definícióknak, mint például a melankólia fogalma.

Mi a melankólia? Rezignáció, elmélkedés, búskomor töprengés, szomorúság, unalom, közöny? Ahány kor és kultúra, annyiféle értelmezés létezik. Számomra talán a mélabú tűnik a legtartalmasabb szinonimának, de még ez is jócskán leszűkítő, messze nem képes lefedni egy ilyen sokarcú létállapot és jelenség minden árnyalatát.

Annyi talán kijelenthető, hogy a melankolikus ember az introvertált személyiségtípus rokona, talán egyenesen előfeltétele. Mindenesetre abban, hogy jobban megértsük az introvertáltakat - és magunkat - sokat segíthet a melankólia megismerése. A fogalom eszmetörténetét Földényi F. László térképezte fel Melankólia című kiváló könyvében. Az esszékötet az ókortól napjainkig vizsgálja a melankólia fogalmát és felfogását, mindeközben számos, az introvertáltakra is vonatkoztatható (vagy legalábbis számomra elgondolkodtatóan ismerős) jelenségről ír.

“Miért, hogy mindazok, akik kimagaslóak a filozófiában vagy a politikában vagy a költészetben vagy a művészetekben, melankolikusak?” 

A fenti idézet Arisztotelésztől származik (idézi: Földényi). Az egyik legnagyobb ókori filozófus a melankolikust kivételes embernek tartotta, akit gyakran gyötör, nyomasztó súlyként nehezedik vállára ez a kivételesség. (Fontos, hogy Arisztotelész ezt még akkor mondta ki, amikor a politizálás erénynek minősült! - persze ezt ma már nehéz elképzelni...)

A kiválóság, a rendkívüliség és a melankólia fogalma itt fonódik össze először, pontosabban innen indult, hogy kacskaringós úton eljusson oda, hogy a 17. századi romantika korában a szerelemmel és a hallállal való intim, de ellentmondásos viszonnyal (a haláltól való viszolygás és az arra való, reménytelen vágyakozás együttes érzése); később, a 20. században pedig a világ szétesése miatt érzett hiánnyal és ürességgel hozzák összefüggésbe.

De a melankólia értékelésében már az ókorban sem volt teljes egyetértés: míg Arisztotelész szerint a melankolikus időtálló művek előállítására képes, addig Hippokratész szerint a melankólia betegség. És bár a korszak felfogása szerint rokonítható az őrülettel, vagyis az extázis, az önmagunkból való kilépés és emberfeletti teljesítmények köthetők a melankolikusokhoz (pl. Héraklészt is melankolikusnak tartották - a hőst, aki hiába vitt véghez isteni dolgokat, félig ember volt, és soha nem találta a helyét a halandók között).

caspar-davis-friedrich-the-wanderer-above-the-sea-of-fog-artprint.jpgCaspar David Friedrich, a történelem legmelankolikusabb festőjének Vándor a ködtenger felett c. festménye

"A bölcsesség ismerője, a jós, az őrült, tehát a melankolikus, nem az elkülönülés iránti vágya miatt magányos, hanem azért, mert nem élhet másként: aki átlát valamin, annak rendkívüli erőfeszítésébe kerül, hogy behunyja a szemét, és úgy tegyen, mintha azon túl semmi se lenne. (…) Aki a létezés belső rejtélyeibe pillant, az előtt a szavak elveszítik jelentőségüket, megrepedeznek, és leleplezik saját esendőségüket. A melankolikus hallgatásra kényszerül” – foglalja össze Földényi, mit jelentett a korszakban melankolikusnak lenni. És egy töprengésre hajlamos introvertált számára ma is mennyire közeliek, mennyire ismerősek ezek a gondolatok!

 

De nem ez volt a többségi vélekedés. A melankolikusok elfordultak a világtól, megkérdőjelezték a civilizáció eredményeit - a rendet - és ezen éleslátás birtokában visszavonultak a közélettől. Nem véletlen, hogy ez riasztóan hatott egy nem melankolikus átlagember számára, akikből irigységet és megvetést váltott ki a melankólia. A hellenizmusban vagy csodálkoznak rajtuk vagy kigúnyolják őket. Galénosz görög orvos és filozófus szerint a melankólia a has felső részének, az úgynevezett hypochondriumnak a megbetegedéséből fakad - később a melankóliát ezért eredeztetik a hipochondriás, beképzelt betegségekből.

Majd jön a sötét középkor és az olyan nézetek és kommentárok, mint amikhez hasonlók az itteni bejegyzésekre is gyakran érkeznek. Egy késő középkori kézirat szerint a melankolikus sárgás-zöldes színű bőre van; kicsi, mélyen ülő szeme, állandóan a földet bámulja, válla hajlott, szexuálisan gyenge, lusta, nehéz felfogású, unalmas, ritkán nevet, csal, lop, hálátlan… stb. A melankolikus megkérdőjelezi a(z isteni) rendet, a tökéletességet, vagyis “a melankolikus felesleges dolgokon töri a fejét, tartja a középkori közvélemény több mint egy évezreden át”. Ebből a feleslegességből egyenesen következik, hogy a melankolikus haszontalan, azaz lusta. “A lustaságot a középkorban az ördög vánkosának nevezték, és a lustaságra hajlamos embereket melankolikusnak tartották” - írja Földényi.

Dante az Isteni színjátékban a Styx sáros vizébe száműzi a melankolikusokat, akik túl sokat méláztak sötét dolgokon, Aquinói Szent Tamás intelmei pedig a melankólia elleplezését szolgálják, a szomorúság leplezését - és a meglévő világrend tartósítását célozzák.

Visszatérő vádak ekkor a melankolikusokkal szemben, hogy betegek – vagy megvetni valóan gyengék, haszontalan és hitvány tagjai a közösségnek.

Nem ismerősek valahonnan ezek a vádak? Dehogynem! Innen a kommentszekcióból:

"Elmondtam a véleményemet, az önmagát, különlegesnek azaz introvertáltnak minősítő, narcisztikus emberekről. Áruljátok már el nekem, mi közöm van ezekhez a gyogyósokhoz,(túl érzékenyekhez, az autistákhoz, a melegekhez,alkoholistákhoz, füvezőkhöz és az egyéb emberi roncsokhoz stb.), semmi, nem érdekelnek."egy kommentelőm

-------- -------- -------

"Jajj jajj sajnáljatok olyan rossz nekem. Szánalmas feltünési viszketegségben szenvedő hulladék vagy inkább. Holnap vegyél kötelet magadnak akkor majd a hírekben is bennt leszel." – egy másik kommentelőm

Nincs új a nap alatt, de míg a középkorban ennek oka az isteni parancsolattal való szembehelyezkedés (hisz, aki melankolikus nem képes átérezni az isteni üdvöt, az nem képes teljes szívvel hinni, veszélyezteti az egész keresztény világképet), ma már sokkal inkább a különbözőség elutasítása, a xenofóbia áll emögött, vagyis az egyre instabilabb világ még kisebb egységekre való töredezése, illetve az ettől való félelem (introvertált-extrovertált, akár ambivertált, feminista, pacifista, baloldali, jobboldali, nemzeti, lokálpatrióta, székely deszkás, metálos, technós, melós, irodista, home office-ista stb. - egyre több egység, és kategória, ami a meglévő, jól megszokott rendet felrúgja és a homogén többség integritását sérti).

A középkor után jön a reneszánsz majd az újkor, ami meghaladja a melankolikusokat megbélyegző, és őket a társadalomból kirekesztő elképzelést, hogy aztán a polgári világ ismét megpróbálja megszelídíteni a rendet tagadó, és ezáltal a modern intézmények létjogosultságát, a polgári társadalom vívmányait megkérdőjelező melankóliát.

Kicsit összecsaptam a történet végét, de egy majd 300 oldalas esszékötetről beszélünk (amit mindenkinek ajánlok elolvasásra). A lényeg, hogy ma van egy jelenség, egy pszichológiai fogalom, ami legalább annyira problematikus és sokszor homályos, vagy legalábbis nem megértett, mint volt egykor a melankólia. Bár az introverzió egyre ismertebb és elismertebb - még a tudomány is megtalálta magának (Jung óta létező és elfogadott kategória) - a társadalom egy igen nagy részének még mindig befogadhatatlan, hogy egyesek másképp működnek, mint egy "ideáltipikus" egyén (szociális, kommunikatív, kiegyensúlyozott stb.). Ezek a reflexek pedig ilyenkor automatikusan működésbe lépnek: mindig lesz, aki rásüti, hogy betegség, lesz aki emberi gyengeségnek fogja tartani. Számunkra egy a fontos: lehessen róla vitatkozni, és ennek révén meg némi gondolkodás árán legyen egyre inkább érthető, miért viselkedünk mi így (ahogy egyes helyzetekben mások számára kevésbé elvárható vagy elfogadott), és erre a társadalom miért reagál úgy ahogy (meglepetéssel, el nem fogadással, megbélyegzéssel). Amíg ez feldolgozási folyamat halad és fejlődik akkor nagyjából jó irányba mennek a dolgok.

Ha tetszett az írás, netán még hasznos is volt, a hozzá tartozó Facebook-oldalt itt tudjátok követni.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://intro-vertigo.blog.hu/api/trackback/id/tr4214249727

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

exterminador 2018.09.21. 20:42:23

De minek idézgetsz nyilvánvaló elmebetegektől? Inkább moderáld őket.

kvadrillio 2018.09.22. 14:27:55

Miért ilyen drágák a kábítószerek?

AZÉRT, HOGY A TEMETKEZÉSI VÁLLALKOZÓKKAL ÖSSZEFOGOTT DROG-MAFFIA MINÉL TÖBB MILLIÁRDOS NYERESÉGET ÉRJEN EL A FIATALON ELPATKOLTAK HALÁLÁN !!!!!

GettyImages-162083187
Hegyeshalmi Richárd
Hegyeshalmi Richárd
követés
2018.09.22. 08:11
Kapcsolódók (5)
A világ legdrágább folyadékából egy liter 2,7 milliárd forintba kerül
Nagyon hasznos, de veszélyes begyűjteni, és már egy korty is elég ahhoz, hogy megöljön.
LSD-trip egy világtól elzárt házban
Gaspar Noé botrányrendező új filmje megtörtént esetet dolgoz fel. Egy csapat táncos bedrogozva az isten háta mögött.
A CIA a saját bordélyházaiban drogozta be a gyanútlan kuncsaftokat
Persze szigorúan a tudomány nevében. Közben a főnök a tükör másik oldalán martinizett.
A nyugati filozófia egy pszhichedelikus drogpartiból nőtt ki
Hallucinogének ihlethették Platón fő művét.
A Beach Boys egyik dalát Charles Manson írta
Emlékeznek még a Beach Boysra? A fantasztikus kaliforniai együttesre, akik térdig jártak a

A cikkben az LSD árát elnézhetted egy nagyságrenddel. Tegyük fel, hogy 380 mikrogramm egy átlagos adag, ami a hippiforradalom California Sunshine megfelelője lehet; akkor egy gallon az épp 10 millió porció. Ha figyelembe vesszük a disztribúciós költségeket, még úgy is bőven 4 dollár körül kóstál egy dózis, így nagyjából a skorpióméreg piaci ára környékén landol az összeg