Szédítően zárkózott

Félig iroda, félig szabadság - tényleg a home office a jövő?

2018. május 10. 18:10 - darvinisdead

Hát nem tudom, nekem nem jött be teljesen, csak részben. Mindjárt kifejtem, mire gondolok.

Nem mostanában volt, hogy megírtam a szégyenteljes kivonulásomat az irodai létből. Sokáig ment a huzavona, hogy akkor most nekem való, nem nekem való, egyáltalán kinek való az irodában dolgozás, aztán az élet megszabadított az őrlődéstől, azóta szabadúszóféle vagyok.

Tök szépen elterveztem, hogy ez majd milyen jó lesz, saját időbeosztás, nem kell átbumszliznom reggelente a városon, odabent meg nézni, hogy ugyanaz történik mint egy tömött 4-es 6-oson, az emberek nyomakodnak, mindenki próbál felszállni a középső ajtónál, ahol meg senki nem megy arrébb. Vagy ha mégis, akkor nagy lendülettel és lehetőség szerint könyökkel száll bele a mellette állóba. Nem akarok itt negatívpistáskodni, de minőségben és mentalitásban tényleg nincs nagy különbség egy lepra villamoson meg egy iroda között. Főleg, ha az ember introvertált. Ezért is fogadtam egy idő után már szinte hálásan, hogy megszabadultam az előlem leginkább csak a levegőt elszívó közegtől.

Aztán vártam a megváltó szabadságot de nem jött. Helyette megtapasztaltam, milyen amikor munkák után kell kajtatni, mindent elvállalni, és semmit se visszamondani, hétvégén és éjszaka dolgozni, hogy aztán másfél hét héderezés helyett azon izguljak, hogy vajon beesek-e valami kiszámítható dolog a következő hónapra. Ugyanolyan függésben voltam az újfajta munkakultúrámmal, mint a régivel, csak most a stressznek és a terhelésnek másfajta ritmusban voltam kitéve. 

Néhány dologra számítottam persze, meg azért dolgoztam együtt olyanokkal, akik belefutottak a szabadúszás problémakörébe, és jó néhányan inkább visszaváltottak irodába. De az ember mindig az önsanyargatásból tanul, neki kell zuhanni és beleizzadni. Élesben gyakorlatilag ugyanazokkal a tünetekkel találkoztam, mint amikre előre figyelmeztettek. Persze legalább az emberi hülyeség kevesebbet fárasztott, a napomat nem nyomorították meg meetingekkel és hasonlóan felesleges időrabló tevékenységekkel. Másrészt viszont otthon, a kis home office-omban alig bírtam rávenni magam a munkára, sokkal könnyebben halogattam, mint egy blokkolóórás 9-től 6-ig típusú irodában (ami persze mindig tovább tart a valóságban). Tehát egy csomó nem ideális feltétel kezdett szépen együttállni, kezdve azzal, hogy fogytán volt a pénzem és tényleg alig volt munka a láthatáron, de ami volt, az sem jelentett életbiztosítást. 

Egy ilyesmit kaptam, de azért nem pont ilyet.

És ebben a helyzetben ért egy visszautasíthatatlan ajánlat. Nem olyan keresztapás, hanem munkavállalói értelemben. Felajánlották, hogy visszaüljek irodába, de ne teljesen, hanem csak úgy félig, freelancerbe', tökre nyomhatok más dolgokat is, csak tegyem le az X órámat hetente, aztán hajthatom a külsős melóimat meg ilyenek. Túl szép volt, hogy igaz legyen, ezt már az elején kiszúrtam. Ettől függetlenül belementem, mert ha a számlámra néztem, sírva fakadtam - kb. azt éreztem, mintha folyamatosan esnének a részvényeim. Szóval kezet ráztunk - ez volt nem sokkal ezelőtt. És hogy tényleg túl szép volt-e? Nyilván! Na, jó ezt ezer százalékra nem jelenteném ki, de eddig nem a legjobbak a kilátások. A félig beülés egyelőre a majd' egész hetes rendelkezésreállás felé tendál, és a benti fejetlenség sem könnyíti meg a dolgomat. Röviden: arra marad a meló java, aki többet ült bent. És hát, legtöbbet egyelőre én ülök bent.

Viszont az előnyeit is folyamatosan érzem. És ehhez furcsa módon az emberek is hozzátartoznak. Nem mintha élvezném, hogy itt bent szívjuk el egymás elől a levegőt. De már kezdett nyomasztóvá válni, hogy nincs napi kapcsolatom társaságokkal, kezdtem teljesen elszokni az emberi interakcióktól, és sötét felhőként borult fölém, hogy ha így folytatom, nincs nagy jövője az életemben ennek az egész kommunikációs vállakozósdinak se - amit még főállású szabadúszó álmaimban elterveztem. Ha ezzel szeretnék foglalkozni, egyszerűen muszáj trenírozni magamat, hogy emberi közösségekben valamennyire elboldoguljak, ne okozzon gondot spontán beszélgetni, szerepelni, nyilvánosan megszólalni. Másrészt a kreativitás terén fontos a kooperáció és a kölcsönös inspiráció, hogy beinduljanak az asszociációk, a ráhangolódás vagy egyszerűen ajánljunk egymásnak jó filmeket, zenéket, reklámokat, könyveket, sztorikat, kocsmákat. Ezek nélkül elzárom magamat egy csomó értékes információtól - vagy ha az írást vesszük ihletforrástól.

Szóval a benyomásaim eddig elég vegyesek, és egy cseppet sem egyértelmű, jelenleg milyen következtetést tudnék belőlük levonni. Ezért nem is szeretnék semmilyet. Ebből lehet egy (akár arany) középút is, de előbb még ki kell tapasztalnom, hogyan tudnék ezen a leghatékonyabban végigsasszézni. A munkamorálomnak jót tesz, legalábbis eddig (és ez egy nagyon kurzív eddig), de több időmet elviszi, mint eredetileg terveztem, és már most érzem, hogy idővel az emberi jelenlét itt is fárasztani fog (hiába hat rám egyelőre inkább serkentően). Hogy jó döntés volt-e éhezés helyett beleugrani? Ezt majd később tudom megmondani, de legalább egy sokkal rugalmas helyzetben vagyok, mint legutóbb. Talán bizonyos szakmákban - köztük az enyémben is - ez a jövő, vagy valami ilyesmi. Nem valami nagy igazság, de csak az biztos, ami tuti, a többit pedig meglátjuk.

Ha tetszett az írás, netán még hasznos is volt, a hozzá tartozó Facebook-oldalt itt tudjátok követni.

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://intro-vertigo.blog.hu/api/trackback/id/tr3713870208

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SzabóElvira 2018.05.11. 15:30:14

Számomra a home office, szabadúszás, megbízók felhajtása, munkakapcsolatok kiépítése folyamatos evolúció. Néha elégedettebb vagyok, néha elégedetlenebb, néha túlhajszolt, máskor kiegyensúlyozottabb. Könyvek szerkesztésével foglalkozom, az irodai lét nekem nem igazán jött be, de van a környezetemben más is, aki külsősként dolgozik cégnek, nem irodában ül, vele szoktunk együttdolgozós munkanapokat csinálni. Szerencsére nem vagyok halogatós típus, meg a munkát is le kell adni időre. Összességében nekem nagyon bejött a home office. Emellett pont annyi barátom van, hogy, mint introvertált embernek, elég társas élményben legyen részem, és ez a része nem hiányzik az irodának.