Szédítően zárkózott

Miért álltam szavazóbiztosnak introvertáltként?

2018. április 12. 18:23 - darvinisdead

Magamnak kerestem a bajt az biztos, de közben egy csomó hasznos tapasztalattal gazdagodtam. Meg néhány kellemetlennel. Elmondom, milyen volt közel háromnegyed napot összezárva lenni idegenekkel.

Ahogy a múlthéten is írtam, elvállaltam, hogy szavazóbiztos leszek, és így is történt: vasárnap az egyik vidéki szavazókörben dolgoztam potom 16-17 órán keresztül. Erről szeretnék írni, de nem politizálni akarok, hanem egyszerűen beszámolni arról, milyen volt összezárva lenni több, mint fél napot hét vadidegen emberrel - aminek csak az egyik szépségét jelentette, hogy közben a választás tisztaságára is próbáltam ügyelni és ezért konfliktusokat vállalni olyanokkal, akik nálam kicsit nagyvonalúbban tekintettek a választási szabályokra. Megizzadtam közben? Meg hát.

Akkor miért vállaltam el?

Idealistának hangzik vagy sem, elsősorban azért, mert tenni akartam valamit, hozzájárulni valamivel a választás tisztaságához, hogy ne legyenek csalások, sunnyogások és tisztességes eredmény szülessen. Ez motivált, és tudtam, sok meló lesz, ráadásul ez nem az én műfajom, nem lesz valami komfortos helyzet számomra.

Másrészt kíváncsiságból - amiért ezt a blogot is elindítottam - egy emberkísérlet volt, és meg akartam tapasztalni, hogyan tudok elviselni ennyi embert ennyi ideig, és együttdolgozni velük úgy, hogy erre rá vagyok kényszerítve.

És akkor álljunk is meg egy pillanatra egy gyors játék és közvélemény-kutatás erejéig itt a poszt elején: szerintetek melyik párt delegáltja voltam? (Merthogy pártdelegált voltam, a helyi önkormányzat nem kért fel, arra megvannak arrafelé a bejáratott emberek.)

A cikk végén elárulom a megoldást (már ha addig nem jössz rá magadtól)

Már a beiktatás is furcsa volt, ahogy beslattyogtam a szülővárosom polgármesteri hivatalába, ahová gyerekkorom óta nem tettem be a lábam, és felesküdtem az alkotmányra, hogy akkor jól odacsapok mindenféle csaláskísérletnek, és felügyelem a rendet, istenengemúgysegéljen! A hivatalban mindenki kedves volt, kicsit mintha nem lettek volna felkészülve rám (pedig szóltam hogy megyek), de végül még az eskütételt is előbbre hozták a kedvemért, lepacsiztunk a polgival, minden oké.

Legközelebb már a tájékoztatóra kellett mennem, ahol elmondták, mire kell majd figyelni, persze csak nagyvonalakban, nem erőltették, a lényeget magamnak kellett kibányásznom a 40 oldalas füzetből, amit hozzánk vágtak. Itt találkoztam először azzal a 7 emberrel, akikkel együtt kellett biztoskodnom: hét nővel, jobbára asszonyokkal, egy hasonló korú lány volt köztük, ami persze semmit nem jelent, és nem is jelentett, csak fun fact, meg viccesen néztem ki hat feltupírozott hajú hölgy között, ahogy a közepesen szakadt pulcsimban és a soknapos borostámmal felbukkantam.

Ahogy lement a tájékoztató nem is maradtam sokáig, gondoltam lesz még fél napunk ismerkedni, legközelebb vasárnap hajnalban láttam őket, már amennyit a hajnali 5:30-as derengésben a begyógyult szemeim látni engedtek belőlük - mivel ez a szabály, fél 6-ra minden biztosnak a szavazókörbe kell érni, hogy előkészítsük a helyszínt.

Nehezítő körülményként egy olyan közegbe toppantam be, ahol mindenki ismert mindenkit, sokan dolgoztak már együtt, jóban vannak egymással civilben is - a másik oldalon meg ott voltam én, egy másik generáció tagjaként, aki már sokkal inkább budapesti, mint vidéki, és jó, ha havonta hazajár.

Szerintem ők sem értették, miért vállaltam - egy pontom már magam sem - de aztán egész hamar megszoktak, és még azt is megkockáztatom, hogy megkedveltek. A kezdeti téblábolás után például az egyikükkel kimentem útbaigazító-táblákat ragasztgatni, és kiderült, hogy ő például együtt játszott kis korában anyumékkal, és főleg keresztanyummal. Falun így megy ez, hiába (kis)város, egy másik delegáltról meg hamarosan kiderült, hogy az utcánkban lakik, gyakorlatilag néhány házzal lejjebb.

Nálunk egyébként nem történt semmi szokatlan, néhány láthatóan darabos mozgású alaktól eltekintve, akik alig bírtak elbotorkálni a szavazókörig (na ott tényleg gyanús volt, hogy nem az állampolgári kötelességtudat buzgott fel bennük), de ilyen eset csak 1-2 volt, a láncszavazás egyértelmű jelével nem találkoztam, és onnan a szavazókörből nem is találkozhattam.

Aztán jött a mozgóurnázás, ahová persze egy fideszes delegálttal kellett mennem - elsőként jelentkezett a feladatra, én meg csatlakoztam és igyekeztem ellensúlyozni a jelenlétét. Különösebb jelentősége nem volt, minden eldőlt az első X előtt - gyakorlatilag minden öreg nénit és bácsit névről ismert, fejből tudta, ki hol lakik. És még így is volt, hogy inkább nem hagytam szóhoz jutni, mert nem mindig akarta kivárni, amíg a kilencvenéves nénike megérti a helyzetet (néha már önmagában ez sem ment könnyen), majd felidézi, hogy tulajdonképpen kire is akart szavazni. Vagy, hogy kire kell, mert olyan is volt, hogy tanácstalanul nézett a fideszes biztosra, hogy jajjdrágám, kire is kell? - na, ilyenkor éreztem, hogy volt értelme bevállalni. Pedig sem ezek az összefeszülések, sem azok a látogatások nem jelentettek valami szívderítő élményt. Magukról gondoskodni képtelen, ápolt öregek, akik lepukkant putrikban laknak, akiket kiültettek a napra, mert végre jói idő volt, levest szürcsölgettek az omladozó vályogház tövében, vagy óriásira dagadt, vizesedő lábbal néztek ki a fejükből. Szívfájdító volt, de úgy éreztem, így kicsivel talán jobban megértettem, és ezáltal közelebb is kerülhettem ezekhez az emberekhez. Bármilyen nehéz, ezzel is szembe kell nézni, különösen akkor, ha a fővárosból alig, vagy egyáltalán nem látszik, mi történik vidéken.

Valahogy így...

Talán a legélesebb helyzetek ezek a mozgóurnás esetek voltak, mivel a bizottsági emberkék tényleg kedvesek voltak, és egész jól sikerült beilleszkednem, az urnázásból visszaérve már együtt ebédeltünk és tunkoltuk a hivatal által rendelkezésünkre bocsátott töltött káposztát - igaz a helyi történések tárgyalásába, hogy kinek a felesége, hogyan szerette el valaki másnak a férjét, meg melyik szomszéd akasztotta fel magát, nem tudtam bekapcsolódni (egy pillanatra sem szeretném az ilyen tragikus történeteket nevetség tárgyává tenni, inkább csak érzékeltetni szeretném, mennyire abszurd volt ezt nekem kívülállóként hallgatni).

Ami még egy különös napközbeni tapasztalat volt: ahogy jöttek és jöttek az emberek, én sorban találkoztam a sok környékbelimmel, akiket még oviból, suliból, vonatról innen-onnan ismertem. Olyanokkal, akikkel 5-10 évesen még együtt játszottam vagy utáltuk egymást, ma pedig meg sem ismernek - és sokszor én se őket. Azzal a sráccal, aki kisiskolásként rendre engem baszogatott a köcsög haverjaival, és mára egy kopasz, kigyúrt és csendes óriás lett belőle, pedig már régen se volt kicsi. És mennyire különös volt látni azt a lányt, aki az egyik felsőbb éves srác húga volt, és 13 évesen a fél osztállyal együtt én is bele voltam zúgva. Közben eltelt tizennégy év, és már alig ismertem meg a vonásait, úgy megöregedett. Tényleg mellbevágó volt, és utána azon agyaltam, hogy vajon én is annyira megöregedtem.

Meg persze volt még konflikt máskor is, miután 7-kor lezártuk a szavazókört és elkezdtük számolni a szavazatokat. Az egyik vitás esetnél például, amikor valaki két egymást metsző vonal helyett valami értelmezhetetlen jelzéssel próbált szavazni, én vittem el a balhét, én álltam a sarkamra és mondtam ki, hogy ez bizony nem érvényes, a választási szabályzat világosan fogalmaz, még a szavazólap alján is szerepel: csak iksz és kereszt fogadható el.

Ilyen apróságok voltak, meg rengeteg számlálás, amiben masszív hendikeppel indultam a postai és irodai dolgozókkal szemben én, aki nemhogy postára nem járok, de már gyakran olvasni se papíron szoktam. Hát nem én nyertem a gyorsasági és kézügyességi versenyt. De a végén már az sem érdekelt, hogy sokan vagyunk, hogy még mindig jobbára ismeretlenekkel kell együttműködnöm, és megosztoznom egy helyiségnyi levegőn. Közben rám telepedett az a masszív fáradt fásultság, csak kussban csináltam, amit kellett, és vártam hogy vége legyen. Ez a pillanat pedig fél 11-kor jött el.

Összességében mégsem volt annyira megrázó élmény, talán egy céges csapatépítőhöz hasonlíthatnám, ahol én voltam az új kolléga, és egész nap mindenféle kooperatív feladatokat kellett megoldani. Csak ez a csapat néhány pártdelegálttal terhelt társaság volt. És kötelező jelleggel nem kell többet kooperálnom velük (függetlenül attól, hogy többen is voltak, akikkel nem esne nehezemre).

A nap végén pedig 11 után végre hazaértem és bezuhantam az ágyba - akkorát aludtam, mint már nagyon régen. Fizikailag, lelkileg és mentálisan is rengeteget kivett belőle, hogy egész nap figyeljek, eleget tegyek a kötelességemnek, és ha kell, konfliktusokat vállaljak. Szociálisan baromira kimerítő volt. De talán valamennyit ezzel is edződtem és tanultam a hasonló helyzetekről, meg arról, milyen is a viszonyom a saját múltammal és a szülővárosommal. És hogy ezen hogy lehetne javítani. Talán akkor kevésbé idegenként tudok hazatérni akár egy-egy hétvégére a szüleimhez, akár a 2022-es választásokra, újra szavazatokat számolni.

(Szóval a helyes válasz - a kérdésre, hogy melyik párt delegáltja voltam…

a…

a…

a…

a…

a…

a…

a…

…a Momentum! Erről annyit kell tudni, hogy egy momentumos ismerőst kerestem meg, hogy szeretném én is felügyelni a szavazást, ő meg örömmel delegált. Sem előtte sem azóta nem vagyok párttag vagy támogató, semmi - csak egy egyszerű civil, aki szimpatizált velük. Nem mondom, hogy bármelyik pártot megkerestem volna, de itt tényleg nem arról volt szó, hogy vadul aktivistáskodtam előtte vagy ilyesmi. Én úgy tekintek magamra, hogy függetlenként voltam jelen, mivel a szavazás pillanatáig még abban sem voltam biztos, kire teszem az X-et (igen, még abban sem, hogy arra a pártra fogom-e, aki engem is delegált). Ja, és egy forintot sem kerestem a 17 órányi munkával.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://intro-vertigo.blog.hu/api/trackback/id/tr4513830662

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jakab.gipsz 2018.04.14. 19:43:30

Szép munka volt, gratulálok.

Értem már miért vagy intro, el maradta valahol az identitásod.

2018.04.23. 14:35:51

Elolvastam pár cikkedet, de nem értelek. Marketingesként dolgoztál, elmész szavazóbiztosnak, kimondottan keresed az olyan szituációkat, amelyekben introvertáltként a fasz rosszabbik oldalára kerülsz. Én is introvertált vagyok, ennek megfelelően olyan iranyba tanultam, ahol úgy véltem, kevesebb emberi interakció szükséges, persze annyiban tévedtem, hogy manaoság minden munka nagyon sokkal jár, még az enyém is, de te kimondottan olyan iranyba mentél, ahol sok emberrel kell foglalkoznod.