Szédítően zárkózott

Fogadd el: sosem fognak elfogadni

2018. március 22. 08:00 - darvinisdead

Jobb ha hozzászoksz: ha eltérsz az átlagtól, ha kilógsz a sorból vagy normasértően viselkedsz, eltelhet 100 év, mialatt a társadalom 1000 évnyit lép előre, a teljes elfogadás akkor sem lehetséges.

Nem kell sok ahhoz, hogy az embert gyűlöljék. Ahhoz meg végképp nem, hogy megutálják. Vegyük például az első benyomást. Elég egy rossz hangsúly, egy rosszul megválasztott kifejezés, vagy önkéntelen gesztus, és máris bekerülünk egy skatulyába, amit később az istennek se tudunk lefeszegetni magunkról. Az ember könnyen (és gyakran könnyelműen) ítél, és ebben a pszichológia mechanizmusok is segítik, amelyek a felületes feldolgozást részesítik előnyben. Ha valaki egy kérdésre szűkszavúan válaszol, akkor biztos bunkó - mi más motivációja lenne, hisz ilyen helyzetben a társadalmi norma megkövetelné, hogy beszélgessünk.

Persze a normától való eltérés ezeréves probléma, és a többségben szinte mindig ellenérzéseket szül. A norma megnyugvást, biztonságot ad, aki ezt felrúgja, az felbolygatja a rendet, lyukat üt a kiszámíthatóság rendszerén. Az ember "narratív állat" mindent szeret megmagyarázni, és minden cselekvés, illetve történés mögött ok-okozati összefüggéseket keres - ezért ha valaki nem úgy viselkedik, mint ahogy azt a társadalom elvárja (még akkor is, ha ezzel nem bánt meg senkit), az gondot jelent. Egyáltalán nem oké.

És tényleg, nem kell ahhoz kukákat gyújtogatni, meg embereket fenyegetni, hogy a normasértést valamilyen retorzióval sújtsa a közösség. Ennek dinamikája már ovis meg iskolás korban megjelenik, sőt, néha ott a legkegyetlenebb - a bully-k, a vegzálók kiszúrják maguknak a közösségből leginkább kilógó szemüveges, félrecsapott fülű gyerkőcöket, és teljesen rájuk szállnak. Elég, ha a gyerek kicsit zárkózott. Vagy könyvtárba jár, és túl sokat olvas. Pedig az elkövetők legtöbbször nincsenek tudatásban annak, hogy bántják és büntetik a másikat, annyira zsigeri ez a reflex. Onnan tudom, hogy én is csináltam, és már nagyon bánom, hogy ez alapján szívattam valakiket, és közben még azt sem vettem észre, hogy mások meg ugyanezt csinálták velem. A fagyi szépen visszanyalt.

bee_csendes.jpgMiért vagy ilyen csendes? - 10-ből 9 introvertált ezt a kérdést utálja a legjobban (na, jó, ilyen adat nem létezik)

És a legjobb, hogy még csak normasértést sem kell direktben elkövetni. Néha a látszólagos normakövetés is abnormálisnak minősül, hiszen, ki tudja, lehet hogy titokban nem is követjük azt a normát. Hogy mit jelent ez? Vegyük például ezt a blogot. Ez az oldal introvertáltaknak jött létre, róluk és nekik szól. Ezt nagyjában első látásra felismeri mindenki, aki ide téved. Mégis, van, aki azért veszi elő az oldalt, meg a szerzőjét (a.k.a. engem), mert nem vagyok eléggé introvertált. Csak úgy teszek mintha az lennék. Ebben az esetben az introvertált közösségen belül követek el normasértést. Igen, a Tanú óta bevésődött fordított vaslogika érvényesül itt is:

Az a gyanús, ami nem gyanús.

Például van egy kommentelőm, aki kizárólag azért tér vissza folyamatosan, hogy minden alkalommal elmondhassa, hogy én mennyire rohadtul nem vagyok introvertált, csak egy attention whore vagyok, vagyis egy repedtbillentyűzetű figyelemkurva, aki azért jár ide, hogy jól elolvassák.

De ott van egy másik kedves kommentelőm is, aki pár hete büszkén írta meg, hogy fenntartja a véleményét miszerint én nem introvertált vagyok hanem csicska. Ez van, aki attention kurvának áll, ne csodálkozzon...

Ez utóbbi viszont már a többségi nem elfogadás (ami vicces módon egy magát introvertáltnak valló kommentelőtől jön) egyszerű provokáció, azért mert máshogy működöm, mint ahogy az egy átlag férfitól? (embertől?) elvárható lenne - ez is szociális retorzióként működik. 

De sajnos a helyzet az, hogy amíg valaki kiáll a többség elé, és azt kiabálja, hogy én ilyen-olyan szempontok szerint nem tartozom közétek, azt meg fogják dobálni. 

Ez van - ezért lesz megosztó az, aki egyetemes jogok és elvek mellett kisebbségiként áll ki (lásd: Martin Luther King, akit lelőttek vs. O. J. Simpson, aki feketeként sosem volt fekete emberi jogi aktivista, ellenben így "legalább" kapott zsíros reklámszerződéseket, és pl egyszer azt nyilatkozta, hogy "Im not black. Im O.J."); ezért kezdi el az emberek egy része utálni azt, aki coming outol; és ezért neveznek ki nőket ritkábban vezető pozícióba (a vezetők többsége férfi, a társadalom pedig azt szokta meg, hogy a nő nem karriert épít, hanem beteljesíti a princípiumot, vagyis tengernyi gyereket szül - de legalább kettőt).

 youtube22.jpg

Miért utáljuk a... - beírjuk a keresőbe, és a Google megmondja, kiket szoktunk utálni

És ez így is lesz, ebbe a jelenségbe - mivel a másság elutasítása jobbára tudattalanul működik - bele kell törődnünk. Abban viszont reménykedhetünk, hogy a nyitottabbá váló társadalom nyomán, egyre kevesebben lesznek elutasítók a mással, szokatlannal szemben. Amit pedig tenni tudunk, hogy mindezt az előnyünkre fordítjuk.

Ha megbékélünk saját magunkkal, és e mellé bizonyos helyzetekben kicsit tudatosabban, irányítottabban viselkedünk, akkor nincs ezzel semmi gond. Sőt, így lehet a negatív előjelű különcségből vagy kitaszítottságból valami izgalmas ismeretlent vagy újszerűt varázsolni. 

 

Mindenféle vizsgálatokból tudjuk például, hogy egy extrovertált emberke hajlamosabb gyors döntést hozni. Ezt felhasználva a munkahelyünkön egy gyors reagálást kívánó döntési helyzetben - ha jó előre felkészülünk rá, és átgondoljuk (már ha adott ilyen opció) - hasznos javaslattal állhatunk elő. De mindez fordítva is igaz, ha nincs sok időnk, bevonhatunk egy extrovertáltabb ismerőst, kollégát, aki segít megvilágítani a lehetőségeinket.

Egy másik példa: adott pozícióra jelentkező 15 hasonlóan extrovertált jelölt közül - ha megtanuljuk kezelni a társas helyzeteket - az állásinterjún talán épp a mi jelenlétük tud igazán különlegessé, és jó értelemben véve emlékezetessé válni. Mindig lesz olyan, aki értékelni fogja az eredetiséget, épp csak arra kell figyelni, hogy ne legyünk túlságosan szélsőségesek. A recept ilyenkor: saját magunk, vagyis a saját személyiségünk + némi önkorrekció.

Ez csak néhány

kiragadott példa, de az egyediség, felfogható úgy is, mint egy semleges állapot - egy adottság - amivel azt kezdünk, amit akarunk. Nehézségként is megélhetjük, de jobban járunk, ha inkább megmutatjuk, miért ez a mi féltve őrzött kincsünk. Amit kevesen ismernek, de számunkra annál nagyobb értéket jelent!

Ha tetszett az írás, netán még hasznos is volt, a hozzá tartozó Facebook-oldalt itt tudjátok követni.

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://intro-vertigo.blog.hu/api/trackback/id/tr2613708274

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szelid sunmalac 2018.03.22. 12:27:13

Na...ezt a posztot is csak egy attention whore csicska irhatta.

Szelid sunmalac 2018.03.22. 12:28:49

Ha nem a net lenne most megdobalnalak valami zaptojassal. Jo lenne ha tanulnal valami kis onkorrekciot, egyebkent meg nem vagy kulonleges es pont mindenki leszarja, hogy mik a te velt ertekeid!

HenGau 2018.03.23. 09:47:11

Ha valakik ennyire felszínesek, na azoknak a véleménye számít a legkevésbé. Fél napot pofázni a semmiről, na őket meg én utálom.
Egyébként sok munkahelyen nem szeretik ha pofázással töltik az idejüket, a magánéletben meg lesz@rom, h ki mit gondol. Ezen én már rég túl vagyok, h x, v. y mit gondol rólam.
A másik. Van öt ember, agyon beszélnek valamit, s magukban szentségelnek, h mért kell agyon dumálni mindent. (Azaz nem mondják ki, mind a másikak miatt rágják agyon a témát. Majd amikor hazamegy, otthon panaszkodik, h mindenről annyit kell szövegelni mert ezek, meg azok miatt.)

Håkan 2018.06.30. 10:25:23

Talán irreleváns, de a Google szerint a svédek a következőket szoktak utálni:
a telet
a fehér férfiakat
a fehér embereket
egyes embereket