Nézem, olvasgatom az introvertáltakról szóló cikkeket meg posztokat, és visszatérő élmény, hogy bár egyre kevesebben akarnak páros lábbal beleszállni az introvertáltakba (1:0 a toleranciának), de ha előkerül a téma, többnyire még mindig inkább csak csodálkozni vagy röhögni sikerül rajtunk (1:1-re egalizál a totális meg nem értés).
Az egyik rendszeresen előforduló probléma a túlzott általánosítás.
Ahogy megjelenik, a zárkózottság és az embergyűlölet, néha már-már patológiai mértékben (ami sokkal inkább feltételezi az autizmust, ahogy arról már korábban írtam), egyből mindenki elkezd az introvertáltakra mutogatni, hogy lám, ők biztos értékelni fogják, hisz ők is ilyenek.
Az általánosítás nyilvánvalóan nem jó, viszont sztereotípiák nélkül nem élhetünk. Ha az introvertáltakról - rólunk - beszélek, és csoportként nevezem meg őket (magunkat), én is óhatatlanul általánosítok. Ez csak így működik, ha több emberhez, emberek egy csoportjához vagy közönséghez akarok szólni (tovább bonyolítja a dolgot, hogy más olvassa ezt a Indexen keresztól, és más a Facebook-oldalamon keresztül).
Ilyenkor viszont meg kell találni azt a kényes egyensúlyt, hogy ne erősítsünk meg kártékony sztereotípiákat viszont érthető maradjon, amiről beszélünk. És azért, ha a szívünkre tesszük a kezünket, akkor rájövünk, nem is annyira kényes az az egyensúly, épp csak egy kicsit reflektálni kéne arra, mit mondunk, és hogy az milyen hatással van másokra.
Az introvertáltaknál ilyen közös, konszenzuális alap lehet például, hogy nem mondanak ki mindent, amire gondolnak, és hogy nehezebben nyílnak meg. Az viszont nem, hogy egy étteremben viszolyognak attól, hogy idegen emberekkel érintkezzenek.
Ezért is ostobaság, hogy a fenti étterem mekkora találmány már az introvertáltaknak, hisz nem kell érintkezniük a pincérrel. Ez a sztori nem erről szól, hanem arról, mekkora csodabogár egy introvertált, amiért nem képes normális módon étterembe étkezni. 4,6 millió ember nem tévedhet (ennyien látták eddig a videót), és azt gyanítom, hogy a Ladbible követők közül elsősorban nem a radikális introvertáltak osztogatták meg.
"If you hate people, this introvert café is for you!" - mondja a videó fősora. A probléma viszont ott kezdődik, hogy az introvertáltak nem embergyűlölők, a két kifejezés nem szinonimája egymásnak. Az ilyesmit úgy hívják, hogy csúsztatás. Ahogy az étteremről egyszer már írtam: "sajnos leegyszerűsíti a problémát, és nem az elfogadást és a megértését mozdítja elő, hanem különc látványossággá, egy freak-show-vá degradálja, mit jelent introvertáltnak lenni. Ettől még nem lesz egyszerűbb nyilvánosan enni annak, akinek ez nem komfortos vagy egyáltalán nem megy."
És itt jön be a másik visszatérő probléma: a nevetségessé tétel, amikor különc vagy bohókás hóbortként utalnak az introvertált létre (és nem pl. olyasmire, ami az valójában, vagyis egy megértést igénylő, és az introvertáltak számára a többségi társadalommal nap mint nap érintkezve egy sor kényelmetlen helyzetet magában hordozó állapot). Inkább elintézik egy legyintéssel, és röhögnek rajta.
Pár ajándékötlet, ha szerencsétlen introvertált haverodra még a pénzt is sajnálod.
Ahogy arról már egy Facebook-posztban érintőlegesen beszéltem, (ön)ironizálni, mint ahogy például az Introvertdoodles teszi, lehet, de egy érzéketlen általánosítással hülyének nézni vagy nevetségessé tenni már nem annyira. Magadon bármikor nevethetsz, ha szeretnél (ez a stand-up comedy alapja), de egy nyomorékon vagy valakinek az esetlenségén már nem olyan elegáns.
Az önirónia valahogy így néz ki, különös ismertetőjegye, hogy okos és nem bántó.
Ott van például az a pulcsi, aminek a kapucniját be lehet cipzározni, milyen vicces már, nem? De, meg is írta a Lemon.hu, hogy ennél klasszabb ruhadarabot introvertáltaknak ki se lehetne találni. Hiába festesz benne úgy, mint aki épp most szabadult a zárt osztályról, neked való - állatja a Lemon. Remek felvetés!
Inkább húzz zsákot a fejedre - by Lemon.hu
A men.hu pedig egy olyan cikkel operál, ami őszinte naivitással csodálkozik rá az introvertáltakra, mintha legalábbis - a Púder műsorvezetőjének örökérvényű szavaival élve - bazári majmok lennénk.
Érdekes tudnivalók introvertáltakról - jelöli ki a témát a férfimagazin válogatása, amely olyan, Vujit Tvrtko-i értelemben vett pokoli történeteket szolgáltat rólunk, mint pl. hogy "az introvertáltak néha igenis irigyek az extrovertáltakra" (nézz kicsit magadba, jó?!) vagy "Az introvertált emberek többsége túl sokat gondolkozik" (fejezd be szépen, és legyél ostobább, te ostoba!).
A men.hu remek cikke egy szerelmetes mikulással illusztrálta az introveráltakat. Vajon ezzel mit akart üzenni a költő?
Szóval úgy tűnik, még hosszú az út a megértésig, és számos hülyeséggel van kikövezve, de remélem egyre kevésbé akarnak majd a fentiekhez hasonló hírekkel virtuális kifutót építeni a képzeletbeli ketrecünkhöz, ahol a népek kedvükre csapkodhatják majd a térdüket látva azt, milyen furcsák is vagyunk. Pedig nem furcsák vagyunk, de tényleg, hanem csak szimplán introvertáltak.