Szédítően zárkózott

Introvertált hősök, szevasztok!

2018. január 18. 16:14 - darvinisdead

Megérkeztek az új sorozatok, és velük az új hősök, akik kicsit végre ránk is hasonlítanak.

2017 a tévében az introvertált karakterek és főhősök nagy éve volt. Ez a megállapítás pár nappal a Golden Globe-gála után különösen aktuális, még akkor is, ha az introvertáltságot tematizáló sorozatok a díjakról lemaradtak, de a korábbiakhoz képest már az is nagy eredmény, hogy jelölésekig jutottak, és ezáltal a reflektorfény közelébe kerültek.

A legfontosabb széria ebből a szempontból a 13 Reasons Why volt, a tavaly márciusban berobbanó tinisorozat, ami Selena Gomez producerkedése mellett, a Netflix forgalmazásában jutott el az előfizetők nappalijába, majd került ki a torrentoldalakra, ahonnan bárki illegálisan lekapkodhatta azt. Az introvertált karaktereket illetően ez a széria valódi mérföldkőnek számít, hiszen az egész sztori középpontjában egy introvertált srác nyomozása áll, aki kazettákat visszahallgatva próbál meg felgöngyölíteni egy kisvárosi tragédiát. Talán ez az első mainstream sikersorozat, amely egy abszolút, minden tekintetben, sőt, kissé talán már túlzottan is introvertált srácra fókuszál. Van itt minden, ami introvertált jellegzetesség: kapucni, állandó zenehallgatás, kínos csendek, magányos bringázások, kínkeserves társas helyzetek, és nagy, elmélyült gondolkodások. És ez még tök rendben is volna, csak sajnos a sorozat gyermekbetegségei is ugyanígy a közhelyességben keresendők, mivel minden, a tinik körében jellemző elgondolkodtató, elborzasztó vagy egyszerűen csak aktuális kérdésfelvetést és témát megpróbáltak belegyömöszölni. Van benne stalking, bulliying, cyberbullying, zaklatás, drogok, alkoholizmus, nemi erőszak, gondatlanságból elkövetett emberölés, öngyilkosság stb. Kicsit sűrű a sztori színhelyét adó pár ezres kisvároshoz képest. Mégis, a koncepció erős, a történet fordulatos és ügyesen adagolja a feszültséget, lélektani dráma és krimi kellemes egyensúlya jellemzi. Ami viszont számunkra a legfontosabb, főhősként, motivációval, érzelmekkel és értelmes, önreflexióval bíró lényként legitimál egy introvertált figurát, aki a saját korlátait átlépve próbál meg valamit kideríteni, ezzel másokon és saját magán segíteni. A széria ezzel ki nem mondva azt közvetíti, amit mi már úgyis tudunk, de mások nem feltétlenül:

hogy nem csak a szuperhősök, hanem egy introvertált is képes nagy dolgokat véghezvinni.

A főszereplő Eleven a Stranger Thingsből, mondjuk ő pont nem (feltétlenül) introvertált

Nem csoda, hogy a bemutató instant kereskedelmi siker lett, és máris berendelték a következő évadot, az is jelzi a népszerűségét, hogy a sorozat a legnagyobb online filmes adatbázisban, az IMDB-n 10-ből 8,3 ponton áll. A Golden Globe-on a női főhőst, Katherine Langfordot jelölték, de végül nem ő kapta a díjat.

És akkor még nem beszéltünk az elmúlt két év mindent letaroló bezzegsorozatáról, a Stranger Thingsről, amiben szintén nagyon fontos szerepet játszik egy introvertált karakter, nevezetesen Jonathan, az egyik legfontosabb mellékszereplő. Egy csendes, különc srác, aki egyenesen a gimiben lesajnált, kiközösített, sokszor beilleszkedési zavarral (félre)diagnosztizált fiúk álmát megvalósítva elégtételt szállít azzal, hogy...

SPOILER!

SPOILER!

SPOILER!

SPOILER!

...összejön a suli legjobb csajával és egyben bálkirálynőjével! Egyébként a Stranger Things-t szerencsésen elkerülték a fenti sorozatra jellemző gyermekbetegségek, a közhelyességet elkerüli, helyette van viszont sok-sok idézet és filmes utalás a nagy scifi és kalandfilmes elődökre a 80-as évekből. Itt a karakterek is sokkal mélyebbek, elevenebbek és kidolgozottabbak, mint a 13 Reasons Why-ban. A sorozat a Golden Globe-gálán végül két jelölésig vitte, de egyiket sem tudta díjra váltani. Egyelőre.

Pár éve már mintha lett volna egy kisebb boom-ja az introvertált hősökre koncentráló indie-filmeknek, mint a Submarine (2010) az introvertáltak kultfilmjeként számon tartott Egy különc srác feljegyzései (2012) vagy a Walter Mitty titkos élete (2013), de ide sorolnám az egyik kedvencemet, a Scott Pilgrim vs the World-öt is (2010), ahol bár nincs egyértelműen introvertált karakter, mégis akad néhány magának való, misfit figura. Ja, és a brit Misfits című sikersorozatról, és az abban (miniSPOILER) főhőssé emelkedő Simonról még nem is beszéltünk (de ott egy fontos színész, a legerősebb karaktert alakító Robert Sheehan kiválásával a 2. évad után a színvonal látványosan visszaesett - igaz földbe így sem állt a cucc, 5 évadig kihúzták a szériát).

Persze az ilyen normasértő, különc karakterek búvópatakszerűen fel-felbukkantak filmekben már korábban is (pl.: ebből a szempontból az Amelie (2001) állandó hivatkozási alap ugyebár), de a jelenlétük mintha mostanában kezdene új trenddé emelkedni. És ez nagyon jó dolog.

13 Reasons Why, a Golden Dlobe-jelölt Katherine Langforddal

Minden kultfilm egy kicsit rétegfilm is egyben, de a 13 Reasons Why és a Stranger Things népszerűségével, mintha végre ez a téma is kezdene beszivárogni a mainstream-be, és elérni azt a kritikus tömeget, amit már régóta kellett volna neki. És ami még tök fontos, hogy mindkettő iszonyat népszerű a fiatalok körében, akiket a leginkább edukálni kellene ilyen téren, megértetni velük, hogy attól, hogy valaki nem bálkirály vagy -királynő, még nagyon is lehet jó fej, és normális. Amiben pedig még jócskán van hova fejlődni és továbblépni, hogy fent említett filmekben az introvertált főhősök egyelőre szinte kivétel nélkül fiúk/férfiak, és ez sajnos nagyon egyoldalúvá teszi az introvertált-ábrázolást. Hiába van egy kicsit macskanőszerű Jessica Jones a Marveltől, egy szuperhős soha nem lesz hétköznapi figura, aki hétköznapi emberek hétköznapi problémáihoz tudja közelebb vinni a nézőt. Jöjjön inkább az introvertált „girl next door”, vagyis egy hétköznapi csaj a szomszédból!

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://intro-vertigo.blog.hu/api/trackback/id/tr2913585931

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.