Szédítően zárkózott

Alkotói válság a magánéletedben

2017. augusztus 31. 08:00 - darvinisdead

Nem csak művészekkel fordulhat elő. Előfordulhat velem, veled, a csajoddal/pasiddal, a legjobb barátoddal. Két dolog segíthet ilyenkor: te és az idő.

 

Miről írjak?

Itt ülök posztírásra készen, és nem tudom, mit csináljak. A monitor csillog, nem a szemem. Az üres e-papír az író legnagyobb ellensége – pedig én még csak író sem vagyok!

Így megy ez, elhatározunk valamit, aztán nem jön, aminek jönnie kéne, nincs hozzá erőnk, valami visszafogja a zabolátlan tenni akarást. Ilyenkor a legjobb megpróbálni kideríteni, mi lehet az. Aztán ha nem jön össze, változtatni, új oldalról közelíteni meg a problémát. Mint például én az eredeti posztomat, amit valami egészen másról írtam volna, ha meg tudom írni, és nem csak ülök itt bizonytalanul, a fejemet vakargatva, és azon rágódva, vajon mi lenne a legjobb téma. El-elkezdve, aztán módszeresen kitörölve a leírt szavakat. Majd kezdeni az egészet elölről.

Erős kezdés...

Pedig eredetileg nem így indult, ez a blognak csúfolt, helyből deficites én-kísérlet. Gondoltam, csinálom, posztolgatok, amíg van rá igény és látom értelmét, aztán rövid úton teljesen rácsúsztam. Amit vagy jól tettem, vagy rosszul, majd az idő eldönti. Előbb jött, hogy akkor abbahagyom a munkámat, aztán hogy ez a szövegelés nem is hülyeség, folytatni kellene, hetente egy poszt, aztán, ha így nem fenntartható, akkor kéthetente egy. Aztán meg jött az, hogy ez tartalom nélkül nem megy, kell hozzá annyi mondanivaló, hogy megéljen a blog. Aztán most itt vagyok. Előbb tanácstalanul ültem, és bámultam a villogó kurzort, majd hirtelen csavartam picit a gondolkodásomon, és elkezdtem írni a problémáról, ami pillanatnyilag foglalkoztat. És annál aktuálisabb témát, mint a jelen sorok születése, nehéz találni.

Végtére is, miről szól ez az egész? Nekem írás, másoknak olvasás vagy ignorálás, de attól még az egyenlet egyik fele nem változik, én leírom, amit akarok, és az vagy beakad vagy nem. És ha nem, akkor írok egy újat, és az majd hátha beakad. Vagy az sem.

Az élet is valahogy így működik. Addig próbálkozunk, amíg csak beakad valami.

Nem szabad félni hibázni – tartja a közhely, mások szerint viszont egyenesen üdvözítő hibázni, erre a gondolatra alapozva Svédországban egy egész múzeumot létrehoztak, ahol mindenféle befuccsolt termékfejlesztés példáján keresztül mutatják be az innováció tanulságait. Többek között arról, hogy az olyan óriások, mint az Apple, a Lego vagy a Google hatalmasakat buktak 1-1 találmánnyal, aztán felkeltek, leporolták magukat és tanultak a hibáikból.

Nettó bukás: a Colgate lasagna alkotói elég fogalmatlanok voltak 

Szóval rájöttem, hogy minden héten érdemes írni valamit. Lehet, hogy az a teleírt papírgalacsin is lenn marad végül a földön, összegyűrve, de lehet, hogy valaki mégis felveszi.

Nem kell rögtön stresszelni, ha nincs meg helyből a kellő lendület. A gondolkodást beszűkítő görcsölés helyett előbb vegyünk egy nagy levegőt, és próbáljuk meg újrakeretezni a problémát. 

Mi a cél? Az hogy írjak. Hogy tudom ezt elérni? Úgy, hogy valami olyanról írok, ami foglalkoztat? Mi ennek a módja? Az hogy sutba vágom az eredeti elképzeléseimet. Egy specifikus munkafolyamatnál ez nyilván nem működik (nem fogok így hamarabb rájönni, hová tettem a kulcsomat, sőt), de miért ne működne az összetettebb problémamegoldást igénylő esetekben, amelyekkel nap mint nap ezerszer találkozunk?

Hogy jussunk el A-ból B-be, amikor mindenütt dugó van? Még a kis utcákon is hatalmas a forgalom, az egész város az utcán dekkol, közben fullasztó a hőség. Moccanni sem lehet. Nincs más út? Nincs semmilyen megoldás? De van, például ha elindulsz korábban, és bent elintézed azokat a dolgokat, amiket otthon intéznél, miután hazaértél. Vagy bringára pattansz, és kikerülöd a forgalmat. És igen, tudom, hogy ez egy bagatell példa volt (azért csak példa), és azt is tudom, hogy nem minden problémát lehet ilyen egyszerűen újrakeretezni, de a lényeg, hogy érdemes próbálkozni vele, ha a hagyományos módszerek már csődöt mondtak.

A problémamegoldás hasznos erény

Ugyanígy elveszítheted a fonalat a munkahelyeden vagy otthon a négy fal között. Amikor nem tudsz megszervezni egy születésnapot, nem tudsz normálisan kommunikálni a tesóddal, nem sikerül megtalálni a kapcsolódási pontokat a pároddal. 

Lehet, hogy csak bele kell vágni, és elkezdeni valahogy. Csinálni valami olyasmit, ami feldob, amitől jobban érzed magad általánosságban és inspirál. Úszni egyet, sétálni, megnézni egy jó filmet, találkozni egy régi ismerőssel, és utána megváltozott lelkiállapotban visszatérni a problémára. Ha sikerül váltani, kinyílik a világ, jó eséllyel hatékonyabb és kreatívabb leszel, lerázod a fásultságot.

Ne higgy Yodának: próbálkozz bátran!

Egy lélegzetvételnyi szünet, aztán újrakezdés. Termékeny próbálkozás – valahogy így lehetne ezt megfogalmazni, ha már minden áron nevet akarunk aggatni rá. 

Visszatérve a magánéletre: ha nem halljátok vagy hallgatjátok meg egymást, akkor lehet, először nem is a beszélgetésben kell keresni a megoldást. Lehet, jobban jártok, ha előbb beültök egy filmre vagy egy színdarabra, és utána arról a közös élményről beszélgettek. Ez is jelenthet problémát, hogy nincs elég közösen átélt pillanat, ami megöli a kommunikációt. De ezt, ha korábban nem sikerült, egy feszültebb pillanatban garantáltan nem fogjátok észrevenni. Előbb meg kell nyugodni, és aztán lehet kezdeni próbálkozni.

Kizökkenni és felülemelkedni a rutinon, vagy szimplán csak igyekezni – ezeket a pillanatokat aztán saját magunknak is megköszönjük. A végén így biztosan változni fog a status quo, ami esélyt teremt arra, hogy kihozzunk belőle valami jót. 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://intro-vertigo.blog.hu/api/trackback/id/tr4512791630

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.