Szédítően zárkózott

Megfejtették a hosszú élet titkát

2017. augusztus 24. 09:30 - darvinisdead

Nem a sport, a diéta vagy a pénz a legfontosabb. Egy kanadai fejlődéspszichológus sokkal meglepőbb eredményre jutott.

Az alábbi poszt elejét egy viszonylag frissen publikált TED-előadásból schmitteltem és fordítottam, amiben egy Susan Pinker nevű fejlődéspszichológus eredt a boldogság nyomába. Amit a vizsgálódásai közben talált, az több mint érdekes, és megéri elmélázni rajta.

Pinker a topográfia irányából közelíti meg a témát, vizsgálatai szerint ugyanis Szardínia szigetén, létezik egy keskeny sáv, ahol az emberek nagyságrendekkel tovább élnek, mint máshol a nyugati világban. Ahol tízszer annyi száz éves ember él, mint Észak-Amerikában. Sőt, ez az egyetlen hely, ahol a férfiak ugyanaddig élnek, mint a nők – szemben a fejlett világ többi részével, ahol a nők átlagosan 6-8 évvel tovább élnek a férfiaknál.

Miután Pinker elment vizsgálódni, hamar rájött, hogy ennek nem a különleges éghajlat, a táplálkozás vagy az életmód az oka, a titok sokkal inkább a szociális kapcsolatokban rejlik. A kutató arra is kitér, hogy a várható élettartamot csak 25%-ban határozzák meg genetikai tényezők, a maradék 75% az életmód függvénye (de erről majd egy másik posztban részletesebben is kitérek...).

A világ eme aprócska szegletének falvaiban és városkáiban valahogy konzerválódtak az archaikus módon szerveződő közösségek, melyek a történelem során korábban a szoros összetartás révén biztosították a túlélést. Ám később, az ipari társadalmakban ez a berendezkedés teljesen átalakult, az individualizmus megerősödött, és az elidegenedés megjelent, mint kortünet.

Mára a társas izoláció jelenti korunk népegészségügyi kockázata. Napjainkban a föld lakosságának harmada állítja azt, hogy kettő vagy kevesebb emberre tud támaszkodni.

Mit mond erre Pinker?

Előbb egy kutatásra hivatkozik, melyet Julianne Holt Lunstand több tízezer középkorú férfi és nő körében végzett. A kutatás az életmódjuk különböző aspektusait vizsgálta, majd Lunstand várt 7 évet, és megnézte, hogy ki az, aki még él és virul. Azt találta, hogy a várható élettartam előrejelzésének két fő indikátora a szociális életünkhöz tartozik: egyrészt a közeli kapcsolatok - ezek azok az emberek az életedben, akikhez elsőként fordulnál, ha most azonnal pénzre vagy lelki támaszra lenne szükséged. A második indikátor a szociális integritás volt, ami azt jelenti, hogy mennyi interakcióba lépünk emberekkel a munkánk során, mennyi emberrel beszélünk. Ide tartoznak a laza és az erős kapcsolatok, az is, ha a közértbe váltunk pár szót a pénztárossal, vagy fordított esetben a vevőkkel.

Ez a két szempont pontosabban megjósolta a várható élethosszt, mint az ivásra, dohányzásra való hajlam, a mozgásszegény vagy a mozgásban gazdag életmód. Ekkora ereje van a kapcsolatainknak.

Pinker ezért az javasolja, hogy több személyes kapcsolatot ápoljunk, mindezt arra alapozva, hogy mára több időt töltünk internetezéssel, mint bármilyen egyéb tevékenységgel, viszont az online érintkezés és kommunikáció a hatását tekintve nem egészen ugyanaz, mint a személyes. Felmérések bizonyítják, hogy a szemtől szembeni kontaktus – a másik szemébe nézni, kezet rázni vagy lepacsizni valakivel – oxitocint szabadít fel, ami csökkenti a kortizol nevű stresszhormont és dopamint szabadít fel. Röviden: csökkenti a stresszt és a fájdalomérzetet.

A pozitív gondolkodás a hosszú élet titka? Hát nem.

A kisközösségek különleges erejéről Malcolm Gladwell is beszámol Kivételesek című könyvében, csak épp egy Észak-Amerikai falucskára, Rosetóra vonatkoztatva, ahol hasonló anomáliát fedezett fel: az ott élők átlagéletkora magasan verte az amerikaiak átlagot. A felmérések szerint Rosetóban senki sem halt meg 55 éves kora előtt szívrohamban, a 65 év feletti férfiak körében pedig az elhalálozás aránya durván a fele volt az Egyesült Államokban mért átlagnak.

Talán nem véletlen, hogy az ő őseik is egy olasz falucskából származtak, és emigráltak Amerikába, hogy ott létrehozzanak egy kellően zárt, de mindenek előtt összetartó közösséget, ahol gyakran két, három vagy akár négy generáció is együtt, egy fedél alatt él. A modern, nyugati világban ez normál körülmények között nagyjából elképzelhetetlen.

Láttam a boldogságot én, / lágy volt, szőke és másfél mázsa. / Az udvar szigorú gyöpén / imbolygott göndör mosolygása. / Ledőlt a puha, langy tócsába, / hunyorgott, röffent még felém - / ma is látom, mily tétovázva / babrált pihéi közt a fény. - József Attila

What’s next?

Nem kell nagy zseninek lenni ahhoz, hogy belássuk, rossz irányba mennek a folyamatok, legalábbis mifelénk, még úgy is, hogy a hozzánk hasonlóan fejlett világ is kezdi már legyorsulni ezt a nehézkes kis kompországot.

Az emberi kapcsolatok nem számítanak kézzel fogható értékekké átváltható valutának, éppen ezért inflálódnak. Egyre kevésbé ápoljuk őket, nem csoda, hogy Magyarországon az idősödő réteg nem tud kihez fordulni, a kapcsolati háló egy bizonyos kor fölött elkezd fölszakadozni, így nem csak a boldogság, de az emberi élet is veszélybe kerül.

Ezért a szociális köldökzsinórt semmilyen körülmények között nem szabad elvágni, introvertáltként se. Sőt, főleg introvertáltként nem, hiszen egy zárkózottabb ember számára a meglévő kapcsolatok sokszorosan értékesek, nehezebb pótolhatóak, mint egy extrovertáltabb alkatnak. Ezért hiába nincs olyan kiterjedt ismerősi és baráti köröd, a meglévőkkel ugyanolyan fontos, hogy közeli és szoros kapcsolatot ápolj, különben hosszú távon az egészséged látja kárát.

De nem mindenütt devalválódtak ennyire a szociális és egyéb, nem mérhető javak. Bhutánban például egy egészen másfajta gazdasági-társadalmi szemlélet terjedt el: lényegében Bhután királya alkotta meg a GNH, vagyis a nemzeti összboldogság fogalmát, amit a GDP (nemzeti össztermék) mintájára, illetve leginkább annak ellenében hoztak létre, mondván nem az objektíven mérhető anyagi javak a legfontosabbak, vannak ennél fontosabb dolgok is az életben. A boldogság alapja, hogy ezen tényezőknek kiteljesedéséhez ideális feltételeket biztosítson az ország vezetése.

Az elképzelés annyira bejött, hogy Bhutánban elkezdték mérni a boldogságot, ehhez 9 fő mutatót alkottak, és különböző kategóriákban vettek fel adatokat, olyan pofonegyszerű kérdésekkel, mint pl.: Hogyan érzik magukat a mindennapos életükben? A módszert ezután világszerte 40 ország kezdte el tanulmányozni, köztük Franciaország is. Az irányzat legfőbb eredménye, hogy az elmúlt 40 évben Bhután abszolút monarchiából békés átmenettel lett előbb alkotmányos monarchia, majd demokrácia.

Bhután nagy hatású uralkodója (1972-2006)

Szociális élet-halál

Sokak számára a családalapítás jelenti a vízválasztót, utána kezd el szűkülni a barátok köre, és a gyengébb kötelékek mentén szerveződő haverok és ismerősök partvonalra kerülnek. A legtöbb szociális kapcsolatunk 25-35 éves kor között keletkezik, utána a grafikon lefelé görbül, a kapcsolataink konszolidálódnak: inkább a párunké és a utódoké lesz a főszerep, a legtöbb esetben stabilizálódik a munkahely (és ezáltal a kollégák köre), állandósulnak a családi, baráti összejövetelek résztvevői.

Viszont az előbbiek fényében, fontos, hogy a barátvesztés folyamata ekkor se – és főleg ekkor ne! – érje el a kritikus szintet, szépen lassuljon le, aztán álljon be egy egészséges egyensúlyi helyzet. Így a túlzott elidegenedés elkerülhető, erre kell törekedni, mert a kapcsolataink túlságosan is fontosak és meghatározók.

A testi-lelki sanyargatottságnak többféle formája lehet. Az egyik a szegényes szociális élet, a másik lehet, például egy szar állás, amivel kapcsolatban egy új kutatás éppen azt bizonyította, hogy egy nem kielégítő munkahely károsabb, mint a munkanélküliség. Ennek pedig az ottani emberi kapcsolatok ramaty minősége (vagy épp teljes hiánya) lehet az egyik oka.

Egyszerű a képlet: meg kell találni a fontos embereket, aztán megtartani őket. És/vagy nyitottnak maradni, és minél több értékes emberrel barátságot kötni, vagy éppen érintkezni - beköszönni, szólni pár jó szót, satöbbi - és így egy minél kiterjedtebb közösséget létrehozni. Vagyis a képlet egyszerűnek tűnik, mégis iszonyatosan nehéz. Hisz azt sem tudjuk, ki az a barátunk, akivel még 10 év múlva is igazán jól megértjük majd egymást, akiért tűzbe tennénk a kezünket, és aki tűzbe tenné a kezét értünk.

Érdekes lesz megnézni, mi lesz velünk, az Y generáció tagjaival, az első Facebook-nemzedékkel, hogyan fog alakulni a virtuális ismerősi körünk. Ez nálunk lesz a leglátványosabb, hiszen mindenkinek, aki jelen van online, számszerűsíthetőek a kapcsolatai, látni fogjuk, mikor kezd el majd stagnálni a számuk, vagy fognak szép lassan kikopni, feltéve, hogy egyáltalán lesz még évtizedek múlva is Facebook.

Amit végső soron tehetünk, hogy egy kényelmes és otthonos közösséget próbálunk kialakítani. Pinker úgy fogalmaz, hogy „felépíteni és fenntartani a saját falvadat élet-halál kérdése”. A saját mikrofalvacskánk méretét és az ottani élet minőségét is szabályozni tudjuk, és ha a toborzás történetesen nem az erősségünk, akkor a minőségre kell odafigyelnünk, hogy boldogan és hosszan éljünk, azok között, akikkel jól érezzük magunkat.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://intro-vertigo.blog.hu/api/trackback/id/tr3212775572

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.