Háááát... LEBUKTAM! Kurvára nem hagytam ott a munkahelyemet... még (hacsak a reggeli posztolás óta ki nem rúgtak). Nem, ez sajnos mégsem olyan egyszerű, hogy egy poszt meg a lelki elköteleződés majd dolgozik helyetted, elvégzi a meló nehezét, és a dolgok csak úgy megtörténnek veled - persze én se ezt reméltem tőle, csak némi kényszerítő erőt, hogy afelé húzzon, és ezt meg is kaptam tőle. Azt gondolom, ezek az apró mozzanatok továbbra is fontosak, és sokat segítettek abban, hogy ha kis lépésekkel is, de a függetlenedés felé haladjak. De szabadúszni rohadt nehéz, és tele van riasztó bizonytalansággal. Ettől függetlenül most épp van pár külsős munkám, és azon vagyok hogy még több legyen. A terv az - és ezzel még egy vonalat húzok - hogy jövőre már ne cégnél, vagy legalábbis ne itt dolgozzak. És akkor végre a fenti posztot se kell majd rejtegetnem (a mostani főnökeim elől se - ördögi kacaj :D).

Célkitűzés: Addig is próbáljam meg jobban érezni magam az irodában, felebarátaim társaságában.

Hát sajnos nem jött össze, kérjük próbálkozzon újra. A helyzet odabent egyre rosszabb, nem túl intenzív de annál rövidebb elviselhető periódusokkal. Már a szabadba is egyre ritkábban lehet kimenekülni, tekintve hogy nem dohányzom, így nem tudok alibicigikre kiszökni, mint jópáran odabent (persze nem minden dohányos alibizik, csak nekik egyszerűbb; mégsem tudsz helyette napi 6-7 kávét vagy teát meginni). Hogy ez valójában azért van-e, mert az iroda tényleg szarabb hely lett az utóbbi időben, vagy valójában én lettem zárkózottabb és a benti faszkódásra érzékenyebb a tudatosabban megélt introvertáltságom miatt? Talán a valódi ok sosem fog kiderülni. De legalább itt a tél is, ami csak még hosszabbá és nyomorúságosabbá teszi a melóban töltött órákat.

Célkitűzés: Számoljunk le a komfortzóna mítoszával!

Jelentem, mióta megírtam ezt a posztot, összesen kábé kétszer, ha kiejtettem a rettegett szót és egyszer, ha leírtam. Azóta gondosan ügyelek, hogy feleslegesen, és főleg rosszul tényleg ne használjam. Hogy miért? Azt még augusztusban hosszasan fejtegettem.

Változás: Nőtt-e az önbizalmam?

Furcsa mód az a tény, hogy a számok alapján sikerült helyből egy több, mint vállalható blogot csinálnom (értsd: jellemzően nem az van, hogy a kutyát sem érdeklik az írásaim) különösebben nem birizgált meg semmit bennem, nem dobtam le a láncot, és váltam azóta hétpróbás megmondóemberré. Pedig az önbizalom kérdése egy introvertált esetében különösen meghatározó, a zárkózottság együtt jár(hat) önbizalomhiánnyal a kevesebb szereplés, megmondás, háttérbe húzódás miatt. Ami engem illet, biztosan nem lettem a blog miatt beszédesebb, inkább megfontoltabban szólalok meg (ami nem jelenti azt, hogy ritkábban nyitom ki a számat). Írásban viszont egyértelműbben határozottabb és magabiztosabb lettem, ehhez az állandó gyakorlás, a sok posztírással szerzett rutin nagyban hozzájárul.

Változás: Introvertáltabb lettem-e?

Hát ööö nem hiszem, de azért ez sem ilyen egyszerű. Az van, hogy mióta ennyit foglalkozom a témával és a saját ilyen jellegű tapasztalataimmal, nyilván jobban odafigyelek arra, mikor hogy érzem magam a különféle helyzetekben. És például tudatosabb vagyok, könnyebben összekötöm, ha valahol azért érzem szarul magam mert introvertált vagyok. Ez egyrészt segít felkészülni, védelmi és menekülési stratégiákat választani, másrészt könnyebben elkerülhetem ezeket a helyzeteket, illetve érzékenyebbé tesz a kellemetlen szociális behatásokra, hiszen ha tudom, hogy felbasz, hogy egy tömött plázában embereket kell kerülgetni, és tudom, hogy semmi keresnivalóm arrafelé, mégis be kell mennem, mert dolgom van arra, akkor csak még jobban felhúzom magam. Röviden: ez a tudatosság kiélezi a kellemetlen ingereket, de a pozitívakat is, például egy nyugodt vacsit, békés filmezést vagy kellemes kirándulást.

És ebből mi következik? Az, hogy egy blog nem fogja megváltani a világod, legalábbis ami a személyiségedet és a lelki folyamataidat illeti. Híresnek híressé válhatsz egy bloggal, ott van a Tékasztorik, amiből már film is készült, vagy Nyári Krisztián sztorija, aki lényegében egy irodalmi bloggal lett sztáríró hazai viszonylatban. De egy blog írásától nem lesz hirtelen homlokegyenest ellentétes a személyiséged, nem fogja a lelki erőfeszítések nagy részét elvégezni helyetted. Ha változni szeretnél az írás nem jelenthet csodaszert. Én mondjuk nem is változni szerettem volna, hanem csak beszélni ezekről a dolgokról, és mellé még annyit, hogy amit mondok, ne csak pusztába kiáltott szó legyen. És ez eddig - hála nektek - sikerült. Igyekszem ugyanerre törekedni a jövőben is, hasonló témákkal foglalkozni csak lehetőleg még jobban.

Mivel ilyen szépen, retrospektív igényességgel összefoglaltam a dolgokat, ezzel szeretnék is egy időre visszavonulni, tartani egy röpke téli szunyát, hogy átgondoljam a blog jövőjét, aztán januártól remélhetőleg újult erővel és ambiciózus tervekkel folytathassam. Addig is hajrá mindenkinek!